„Hatalmasat gyengültek a magyarok, így könnyebb lesz” – a lengyelek előre megverték a válogatottat

Mint ismeretes, Marco Rossi szövetségi kapitány csütörtökön kihirdette a márciusi világbajnoki selejtezőkre készülő keretének névsorát. A papírformának megfelelően nem lehet ott a mérkőzéseken Szoboszlai Dominik, az RB Leipzig 20 éves középpályása, aki még nem épült fel teljesen sérüléséből és meccshiánya is van. Igaz, a kapitány szerint több jelölt is van a keretben a pótlására:

Megvan a válogatott Szoboszlai-terve: “Varga Rolandot már behívtam volna, de nem játszatták” – Rossi

Rossi tehát Szoboszlai nélkül is próbál olyan csapatot építeni, amely pontot-pontokat szerezhet az esélyesebb lengyelek elleni vb-selejtezős nyitányon a budapesti Puskás Arénában. A lengyel sajtó szerint viszont a legértékesebb magyar futballista kiesésével jócskán nőttek az esélyeik a győzelemre.

A Sportowe Fakty szerint “hatalmasat gyengült” a magyar válogatott Szoboszlai hiányával, és “a legnagyobb sztárunk” nélkül leszünk kénytelen majd pályára lépni szűk két hét múlva. Megjegyzik, hogy a fiatal játékos máris kulcszereplője a magyar csapatnak, aki az Izland elleni pótselejtező végén kilőtte a mieinket a nyári Eb-re.

A lengyelországi Eurosport szerint ezzel “sokkal könnyebb dolga lesz a lengyel válogatottnak”, a mieink esélyei és csapatunk ereje pedig jócskán megcsappant. A sport.radiozet.pl ugyancsak Szoboszlai hiányát emeli ki.

“Két héttel a lengyelország elleni selejtező előtt egy sötét forgatókönyv vált valósággá a magyar válogatott számára. A legnagyobb magyar sztár, Szoboszlai Dominik nem játszhat a lengyelek ellen sem. Paulo Sousának így könnyebb dolga lehet a bemutatkozó meccsén, bár az RB Leipzig játékosa nélkül is lehet még kellemetlen ellenfél a házigazda” – írja az Onet.

Ugyanígy a Fakt szerint is komoly csapás a Rossi-csapat számára, hogy a 2020-as év legjobb magyar sportolója és a magyar labdarúgás legnagyobb reménysége nem lehet majd ott a pályán.

Magyarország és Lengyelország március 25-én (csütörtökön), 20:45-től csap majd össze a Puskás Arénában.

Interjú: “Az elnök nem egy türelmes ember, 9 év alatt volt vagy 28-29 edzőm” – a 79-szeres magyar válogatott a fiatal védők gyors fejlődéséről és a Storck okozta sokkról