Hatékonyabbak leszünk! – Borkai Zsolt-interjú a Nemzeti Sportban

image

Borkai Zsolt 2010 november végén került a Magyar Olimpiai Bizottság elnöki székébe, a munka dandárja viszont csak ezután következik: az eddigi öt helyett január 1-től egyetlen köztestületként, állami feladatokat ellátó civil szervezetként a MOB irányítja a magyar sportéletet.

 Felkészült rá? Miként látja a mögöttünk hagyott esztendőt? es a magyar sport helyzetét? Bírja a strapát? Kérdések, amelyre őszintén válaszolt. Azaz jöhet az elnöki számvetés.

Az M1-es autópályát vagy a MOB-ot ismeri jobban?

Rafinált kérdés… Rengeteget utazom, kétségtelen, lassan fejből ismerem az út minden egyes kanyarját. Viszont azt hiszem, az olimpiai bizottsággal kapcsolatosan sem tudna megfogni.

A megválasztásakor megkérdeztem, hányadik elnök…

… és én nem tudtam pontosan a választ. De a leckét megtanultam, a tizenötödik vagyok a sorban.

Jó tizenötödiknek lenni? Magyarán: erre számított?

Szeretem amit csinálok, nagyszerű csapat dolgozik a kezem alá, szóval minden úgy alakult, ahogy vártam. Természetesen tudom, rengeteg munka vár még ránk, sőt mondhatom, a dandárja csak ezután következik. Mint köztudott, a Magyar Olimpiai Bizottság január elsejétől egyedüli köztestületként irányítja a magyar sportot, amely erősíti a renomét, viszont hatványozottan növeli a szervezet felelősségét.

Aggódik?

Eszem ágában sincs! Bízom az engem körülvevő emberekben. Engedelmével visszakérdezek: emlékszik, mit mondtam erről magának egy éve?

A MOB második elnökének elhíresült mondására gondol?

Pontosan. Széchenyi Imre szavai számomra a vezetési attitűd egyik legfontosabb alappillérét jelentik: azaz egyedül minden nehéz, együtt pedig semmi sem lehetetlen.

Megválasztásakor katasztrofális viszonyokról beszélt. Most ön szerint jobb a helyzet?

Mindenkit becsapnék, ha igennel válaszolnék. Becsapnám a sportolókat, a szurkolókat, önmagamat. A műhelyek, az oly fontos műhelyek helyzete a mai napig a lét és nem lét között ingadozik, magyarán nem sokkal jobb a helyzet. Sajnos, be kell látni, ez az igazság. Az előző kormányzat által okozott rések, néhol egészen elképesztő lyukak betömésére sok idő és türelem szükségeltetik.

Türelmes ember?

Muszáj annak lenni, még akkor is, ha pontosan látom, azonnali beavatkozásokra lenne szükség. Az új sporttörvény által kínált lehetőségek viszont őszintén hiszem, segítenek a bajban. Egyedüli köztestületként hatékonyabb munkát végezhetünk!

„Az átkosban volt ilyen utoljára…” Ön is hallotta az efféle hangokat?

Igen, hallottam.

Kíváncsi volnék a reakciójára.

Nézze, az ilyenfajta politikai színezetű megnyilvánulásokkal nem érdemes foglalkozni. Főként akkor, amikor látjuk, hogy például az olaszoknál hosszú ideje kifejezetten működőképes ez a rendszer.

Demokratikus?

Nem kérdés! Nem kérdés, mert arra határozottan figyelünk, hogy egyetlen szervezet, szövetség se veszítse el demokratikus jogosultságát. Erre garanciát vállalok! es mindezeknek hála jóval összehangoltabb munkát végezhetünk. Két hónap múlva a közgyűlésükön erről is sokat beszélünk majd.

Rövid távú tervei között a zavartalan olimpiai felkészülést említette. Az ön által is említett műhelyek katasztrofális állapota dacára erre nem nagyon panaszkodott senki. Hogy sikerült ezt elérni?

Úgy, hogy 2011-ben hatalmas energiákat fordítottunk a kvótát már megszerző vagy éppen arra hajtó sportolóinkra. es így lesz az idén is. Mondani sem kell, itt is elsősorban csapatmunkáról van szó, kiemelve a támogatóinkat, akikre jó érzés, hogy bármikor számíthatunk.

Előfordult, afféle gyorssegéllyel segítették egy-egy sportolónkat, amiért nem győzünk hálásak lenni. Most pedig azon dolgozunk, hogy ezek a támogatások a jövőben valóban a legjobb helyekre kerüljenek.

Ezt hogy érti?

A társasági adókedvezmény sportra fordítható bázisa miatt úgy véljük, érdemes, sőt feladtunk átstrukturálni ezt a rendszert is. Vannak sportágak, amelyek eladhatóságuknál fogva könnyebb helyzetben vannak, és amelyek a TAO-ra is támaszkodva biztosíthatják működésüket. Őket nem kell megmentenünk, szemben jó néhány társukkal.

A tradicionális magyar sikersportágakra gondol?

Így van. Ezen egyéni sportágak megmentésében a látványsportágak által igénybe vehető TAO is segíthet nekünk, voltaképpen ebben látom az ő megmentésük esélyét. erdemes figyelni az összefüggésekre! A kormányzat valóban szívügyének tekinti a sportot, és azzal, hogy segít az egyiknek, áttételesen a másikat is támogatja.

A londoni szereplés majd mindent meghatároz?

Az olimpia semmihez sem hasonlítható, valóban az egész országot megmozgató esemény, mindazonáltal csak és kizárólag ebben mérni a magyar sportot nem szabad. Különben is, az a munka, amelyet elkezdtünk, és amelyet reményeim szerint véghez is viszünk majd, nem Londonban, talán nem is Rióban, hanem az azt követő nyári olimpián gyümölcsözik igazán.

Ezek szerint hosszú távra tervez.

Ha nem is feltétlen annyira, mint elődöm, Schmitt Pál, de igen, hosszú távra. Persze ehhez elengedhetetlen, hogy támogassanak. Ahogy korábban említettem, olyan szervezet vezetését vettem át elődömtől, amely az elmúlt húsz évben folyamatosan építette fel önmagát, a társadalom előtt elismertté vált, amelynek valóban megtisztelő az elnöke lenni.

Fizikailag is bírja a strapát? Országgyűlési képviselőként és Győr polgármestereként is rengeteg a tennivalója.

Figyelnem kell, hogy a hullámok ne csapjanak össze a fejem fölött – hogy nem így van, az javarészt a kollegáimnak köszönhető. A feladatok összeegyeztethetőek, ettől függetlenül a következő parlamenti ciklusban képviselőként leteszem a lantot, és ha továbbra is megkapom a bizalmat, Győrre és a MOB-ra koncentrálok.

A családja is látja azért néha?

Ráhibázott, a mögöttünk hagyott esztendő egyetlen számomra negatív része, hogy a családom kicsit háttérbe szorult. Megfogadtam, javítani fogok az időbeosztásomon, mert tisztában vagyok azzal, amit most elszalasztok, sohasem pótolhatok a gyermekeimmel. Ez persze nem azt jelenti, hogy a munkámat nem végzem ugyanilyen intenzitással, csupán azt, körültekintőbben osztom majd be az időmet.

Hogy érzi, egy év alatt egy évet öregedett?

Lehet, hogy a strapa miatt kettőt is… Viszont az értelmes feladatok egy évet fiatalítottak, úgyhogy helyben vagyok!

 A fülébe súgott…

Szokás, hogy a MOB elnökét arról faggatják, hány aranyat, hány érmet vár a soros olimpián – mi Borkai Zsolt megválasztásakor nem így tettünk. Viszont majd mindenki erről is faggatta, így olvasóinkat nem megfosztva szóba hoztuk ezt Borkai Zsoltnak.

„Örülök, hogy a Nemzeti Sport nem erre hegyezte és hegyezi a hangsúlyt, mert erre a kérdésre mindig nagyon nehezen válaszolok. Nehezen, mert ha keveset mondok, rám sütik, hogy pesszimista vagyok, ha meg sokat, megkapom, hogy nem látok reálisan” – fogalmazott Borkai Zsolt, aki elárulta, aki kérdezi, annak a négy arany, négy ezüst, öt bronz termést mondja.

Ezután mi inkább azt kérdeztük, hogy mit súgott Japánban, a vb-n első Berki Krisztián fülébe? „Gratuláltam neki, és igen, az olimpia is szóba került, de hogy miként, az maradjon a mi titkunk.” Egy biztos, Szöul lólengő királya Londonban szívesen utódot koronázna…

 

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.