Hazatér az OSC balkezese

GrahamKevin10

Tegnap bronzéremmel fejezte be az OSC a szezont. A jövő csapatáról pedig egyre többet lehet már tudni.

GrahamKevin10

Graham hazatér Kanadába (Fotó. OSC Waterpolo/ facebook)

“Kevin Graham hazatér Kanadában, helyette egy másik válogatott balkezes érkezik. Azokon a posztokon, amik hiányposztok voltak az idei szezonban, elsősorban centerposzton mindenképpen erősebbek leszünk.” – mondta az OSC vezetőedzője, Vincze Balázs oldalunknak, mikor a változásokról kérdeztük. Azt már korábban lehetett tudni, hogy Slobodan Nikiccsel megegyezett a csapat, azonban bővebb tájékoztatást és végleges keretet későbbre ígért a klub.

Graham (30) a 2008-as pekingi olimpia után érkezett Európába. A kanadai válogatott játékos a Jadran Herceg Noviban húzott le egy szezont, majd Magyarországra érkezett és 2009-től egészen 2014-ig az Egert erősítette. Itt érték a legnagyobb sikerek, hiszen háromszor nyert bajnoki címet valamint kétszer Magyar kupát a hevesiekkel. A tavalyi szezonban csapatot váltott és az OSC-hez igazolt, mely együttessel bajnoki-, és kupa ezüstöt és bronzérmet szerzett.

Az újbudaiaknak még egy mérkőzésük van az idényben, Dubrovnikba látogatnak szerdán, ahol a Bajnokok Ligája utolsó főtáblás meccsüket játsszák, egyben Grahamnek is ez lesz az utolsó meccse.

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS