Hegyikerékpár: Hétvégén országos bajnokság az Intersport Duna Maraton alkalmával

image

Július 3-án rendezi Harangvölgyi András és a Sportaktiv SE a Top Maraton hegyikerékpárverseny-sorozat rangidős állomását, a 12. alkalommal kiírt Intersport Duna Maratont. 

A Visegrád-központú versenyre nagyszámú külföldi résztvevő várható a magyarok mellett Ausztriából, Németországból, Szlovákiából és Csehországból is, hiszen a Duna Maraton része az Inter Mountain Series-nek is; emellett eldől a bajnoki trikók sorsa, a viadal helyt ad a szakág országos bajnokságának is. A maratonbajnokok 2010-ben Parti András és Dósa Eszter lettek. Idén indul a 2009-es legjobb, Buruczki Szilárd is, kinek nem titkolt szándéka a trikolor mez visszahódítása – erre esélye is lehet, Parti ugyanis kanadai világkupán áll rajthoz.
A verseny jelentőségét növeli, hogy az Európai Unióban a magyar elnökség kiemelten kezelte a Duna és annak környezetének megóvását.

A pálya nyomvonala megegyezik a nagysikerű tavalyival; a leghosszabb táv 92 kilométer, a közepes 68, míg a rövid 32.

A verseny helyszínén, a háromnapos fesztivál alkalmával, szombaton tereptriatlon Európa-bajnokságot szerveznek.

A maraton névadó főtámogatója az Intersport, a Genesis kerékpárok forgalmazója. A névadó sátrában térítésmentes szerviz várja az érdeklődőket.

Az eseményen a gyermekeknek is írnak ki futamokat a szervezők, ezekre féltizenegytől kerül sor. A maraton 10.10-kor induló rövidtávja egyben emlékfutam, mely a fiatalon elhunyt Csere Csabára emlékezik, akinek támogatásával a kilencvenes években a Cseke Zrt-n keresztül sokat köszönhet a hegyikerékpársport.

A hosszú- és középtávot reggel tízkor indítják.

Pályatérképek: http://www.sportaktiv.hu/index.php?inc=palyaterkep
Bővebb információk: www.topmaraton.hu és www.sportaktiv.hu