Helyet cserélhetnek a dobogósok, kiélezett a küzdelem a bennmaradásért

Nyitott kérdéseket tisztázhat az OTP Bank Liga 2015–216-os idényének utolsó előtti, szombati fordulója. Eldőlhet a kiesés, és akadhat majd olyan csapat, amely a Ferencvárost követve biztosítja helyét a nyári kupaindulók között. Fokozza az érdekességeket a derbi: két héttel a Magyar Kupa döntője előtt megmérkőzik egymással a két finalista.

VIDEOTON FC–MTK BUDAPEST
(Április 23., szombat, 18.00)

Az MTK két ponttal előzi meg a tabellán a Videotont, így a fehérváriak győzelme esetén a csapatok helyet cserélnének. Ellentétes formát mutatott a két együttes az elmúlt hetekben. Teodoru Vaszilisz irányításával a kék-fehérek hosszú heteken keresztül veretlenek voltak tavasszal az OTP Bank Ligában, elsősorban pályaválasztóként remekeltek. Ugyanakkor az elmúlt négy fordulóban mindössze egy győzelmet arattak. Tavaszi idegenbeli mérlegük: három (!) mérkőzésen két szerzett pont. Döntetlent játszottak Újpesten és a Ferencvárosban, kikaptak Pakson. Ősszel vereséget szenvedtek a székesfehérvári Sóstói Stadionban is. Az MTK tavaly március 8. óta (s egyben a 2015–2016-os idényben) csupán két idegenbeli bajnokit nyert meg, az elsőt a Vasas, a másodikat a Puskás Akadémia ellen. Ugyanakkor éppen a Videoton elleni legutóbbi vereség óta vendégként minden mérkőzésén tudott gólt szerezni. Felcsúton továbbra is veretlen bajnoki mérkőzéseken a Videoton 2016 tavaszán. Horváth Ferenc együttese javuló formát mutat az OTP Bank Ligában, a legutóbbi négy fordulóban tíz pontot szerzett.
PAKSI FC–SZOMBATHELYI-SWIETELSKY HALADÁS
(Április 23., szombat, 18.00)

Csertői Aurél együttese négy vereség után döntetlent játszott egyik kedvenc idegenbeli helyszínén, a Szusza Ferenc Stadionban. A zöld-fehérek szeptember 26. óta nem játszottak pályaválasztóként döntetlent, tavasszal három mérkőzést megnyertek úgy, hogy mindegyiken legalább két gólt szereztek, hármat ellenben szerzett gól nélkül elveszítettek. A Haladás, noha csak döntetlent ért el legutóbb a DVSC-Teva ellen, versenyben van még a nemzetközi kupaindulásért is. A mezőnyben az egyedüli csapat (!), amely nem szenvedett vereséget a legutóbbi öt fordulóban. 2016 tavaszán idegenben győzelemmel kezdett Kispesten, majd a legutóbbi idegenbeli meccsét is megnyerte, ugyanott. Igaz, a köztes öt meccsből csak egyen, a Puskás Akadémia ellen szerzett pontot.

BUDAPEST HONVÉD–BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE
(Április 23., szombat, 18.00)

A szeszélyes kispestiek a legutóbbi fordulóban a szebbik arcukat mutatták, 2-1-re nyertek Diósgyőrben. Ugyanakkor az előző három bajnoki találkozójukon vereséget szenvedtek. A Bozsik Stadionban vereséggel kezdték a tavaszt, majd négy mérkőzésen tíz pontot szereztek, legyőzték a Ferencvárost és a Videotont is. Aztán megint kikaptak a Haladástól. (Úgy is fogalmazhatunk: pályaválasztóként csak a Haladással nem bírtak.) Az utolsó helyen álló Békéscsaba számára „élet-halál” ez a mérkőzés. A lila-fehérek 2016 tavaszán nem szerepeltek vendégként rosszul a bajnokságban, noha akadt egy kétmecses rossz periódusuk. Hét idegenbeli meccsből csak kettőt veszítettek el, nyerni ellenben csak a Paks és a Puskás Akadémia ellen tudtak. A két csapat őszi egymás elleni kispesti találkozóján Marco Rossi legénysége 3-2-re nyert.
VASAS–PUSKÁS AKADÉMIA
(Április 23., szombat, 18.00)

A Puskás Akadémia együttese a rivális lila-fehérek eredményétől függetlenül helyet szerez magának az OTP Bank Liga 2016–2017-es idényében, amennyiben nyerni tud. Amennyiben a Békéscsaba nem nyer a Bozsik Stadionban, e találkozó győztese már biztosan megelőzi Zoran Szpisljak együttesét, de ez a Vasasnak még nem elég. A piros-kékek a legutóbbi fordulókban hazai pályán kikaptak a Ferencvárostól és a Diósgyőrtől – de november 28. óta mindössze ez a két vereségük van az Illovszky Stadionban. Akkor éppen a Puskás Akadémia nyert gólgazdag találkozón, 4-2-re Angyalföldön. 2016. február 20. óta a Vasas mindössze egyetlen, az Újpest elleni meccsét tudta megnyerni. Az egykori Vasas-középpályás, Szíjjártó István által irányított Puskás Akadémia az új edzővel megnyerte az első idegenbeli mérkőzését, Dunaújvárosban megverte az MTK-t. (Amely ellen majd a Vasas zárja a sorozatot.) A felcsútiak vendégként mindössze a második bajnoki mérkőzésüket nyerték meg az idényben, először ősszel, éppen a Vasas ellen szereztek három pontot.

DVSC-TEVA–DIÓSGYŐRI VTK
(Április 23., szombat, 18.00)

Kondás Elemér együttese (egyetlen, a Bp. Honvéd elleni botlástól eltekintve) kiváló hazai mérleggel rendelkezik 2016 tavaszán. Hat bajnokit vívott eddig otthon, ötöt megnyert, hármon még gólt sem kapott. A legyőzöttek között volt a Ferencváros és az Újpest is. A Diósgyőr ugyan legutóbbi, vendégként játszott találkozóját megnyerte a Fáy ucában, de akkor nyert tavasszal (s így: Egervári Sándor irányításával) először idegenbeli bajnoki mérkőzést. A borsodiak Debrecenben mindig igazi presztízsmérkőzést játszanak, de nyerni 2008 óta nem tudtak. Az egyben a legutóbbi idegenbeli pontszerzésük éve is.
FERENCVÁROSI TORNA CLUB–ÚJPEST FC
(Április 23., szombat, 20.30)

2016 első derbije egyben nem a tavasz utolsó derbije, hiszen a két csapat egymás ellen vívja majd a Magyar Kupa döntőjét is. A 2015–2016-os idényben a Groupama Arénában találkozott már a két csapat, Mbaye Diagne góljával a lila-fehérek 1-0-ra nyertek, megszerezve ezzel a második helyet a Fradi mögött az őszi záráskor. A már bajnok Ferencvárosnak mindmáig az az egyetlen hazai bajnoki veresége a Groupama Arénában. Egyik csapat sincsen csúcsformában, a Ferencváros a legutóbbi öt fordulóban csak két győzelmet aratott, az Újpest pedig még rosszabbul teljesít: a legutóbbi hat fordulóban egyszer nyert, vendégként a december, Üllői úti siker óta nem tudott győzni.

Forrás: www.mlsz.hu – RSS