Helyet cserélt a Mezőkövesd és a ZTE

(fotó: mezokovesdzsory.hu)

A Merkantil Bank Liga NB II 21. fordulójában a Mezőkövesd 3-0-ra legyőzte a Csákvárt, míg a ZTE egygólos vereséget szenvedett Balmazújvárosban. Győzelmével a Mezőkövesd lépett elő a továbbjutást érő második helyre, míg a ZTE már csak a harmadik pozíciót foglalja el.

Mind a nyolc mérkőzésen született gól a másodosztály hétvégi fordulójában. Az utóbbi hetekben hullámvölgybe került Zalaegerszeg újabb vereséget volt kénytelen elkönyvelni – előző négy bajnokiján már a harmadikat. Csank János együttese ezúttal Balmazújvárosban vérzett el, a meccs egyetlen találatát a 85. percben szerezték a hazaiak.

A ZTE botlása helycserét eredményezett, ugyanis a tavaszt a zalaiakhoz képest még jelentős ponthátránnyal kezdő Mezőkövesd legyőzte a Csákvárt, ezzel a második pozícióra lépett fel, a ZTE pedig már csak a dobogó alsó fokáról várhatja a következő fordulót. A listavezető Gyirmót ötgólos találkozón nyert a Budaörs ellen, komoly NB I-es múlttal rendelkező három futballistája Simon András, Simon Attila és Szekeres Adrián góljaival.

A továbbra is kieső helyen álló SZTK-Erima helyzete sem javult, hiszen a Szeged magabiztosan, 3-0-ra nyert Szigetszentmiklóson. A sereghajtó Ajka sem tudta csökkenteni hátrányát, a Veszprém megyeieket a Kisvárda győzte le Erős Gábor találatával. A középmezőnyben tanyázó Sopron Vácra utazott, és Rácz Barnabás góljával sikerült három ponttal távoznia. A hazaiak így maradtak a kiesőzónában, a Sopron pedig eltávolodott a hátsó régiótól. A Soroksár Pál András góljának köszönhetően Siófokon nyert, és hosszú idő után már nincs kieső helyen. A forduló egyetlen döntetlenje Dunaújvárosban született, ahol a Szolnoki MÁV vendégeskedett. Az 1-1-gyel végződő mérkőzésen a szolnokiak a 23. perctől emberhátrányban játszottak, és végül csak egy ponttal távoztak a javarészt ifistákkal felálló Dunaújváros otthonából.

A Gyirmót továbbra is komoly előnnyel vezeti a bajnokságot, kilenc ponttal áll a Mezőkövesd előtt. A feljutást érő második helyért komoly csata alakult ki a ZTE és a Mezőkövesd között, itt nagy csata alakulhat ki a hajrában az NB I-es tagság megszerzéséért. A tabella másik felén hasonlóan nagy küzdelem várható a bennmaradó helyek megszerzéséért, jelenleg hat csapat érezheti veszélyben másodosztályú tagsága meghosszabbítását.

A 21. forduló összes eredménye:

SZTK-ERIMA – SZEGED 2011-GROSICS AKAD. 0-3
BFC SIÓFOK – SOROKSÁR SC 0-1
MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC – AQVITAL FC CSÁKVÁR 3-0
BALMAZ KAMILLA GYÓGYFÜRDŐ – ZTE FC 1-0
DUNAÚJVÁROS – SZOLNOKI MÁV FC 1-1
GYIRMÓT FC GYŐR – BUDAÖRS 3-2
FC AJKA – KISVÁRDA MASTER GOOD 0-1
VÁC FC – SWIETELSKY-SOPRONI VSE 0-1

Forrás: www.mlsz.hu – RSS