Helyzetjelentést adtak magukról a sérült paksi játékosok: „Két mankóval kell közlekednem”

A paksi klub hivatalos honlapján adott helyzetjelentést két sérült játékosáról: Papp Kristófról és Pethő Bencéről.

Papp a 23. fordulóban a Mezőkövesd elleni találkozón törte el a külbokáját, ezt követően március 18-án műtötték meg.

– Egyelőre még egy műanyag járógipsz van a lábamon, ami azért már sokkal kellemesebb, mint az előző, fekvő. Persze várom, hogy ezt is levegyék, elvileg a húsvéti ünnepekre már szabad lesz a bokám – kezdte a 28 éves középpályás. E tekintetben tehát a jövő héten már csatlakozni tudok a csapathoz, és különmunkával, a társak mellett kezdhetem el a rehabilitációm végre. Nyilván az elmúlt napokban a járógipsszel már több dolgot tudtam csinálni, erősíteni. Elsősorban guggolásokat végeztem, így a combizmom rendben lesz, viszont a bokám környékén minimum egy hónap fog kelleni, mire minden újra helyrejön. Fájdalmam szerencsére már nincs, viszont a fekvőgipsszel nagyon lassan telt az egy hónap, a járóval már egy fokkal minden szebb, és hogy ezt is leveszik, már a fényt is kezdem látni az alagút végén – fogalmazott Papp.

Pethő Bence jobb térdének mindkét oldalán leszakadt a porc a Honvéd elleni idegenbeli összecsapáson.

– Az operációval kapcsolatosan minden rendben ment, kivették a leszakadt porcdarabot mindkét oldalon. Most lábadozom, két mankóval közlekedem, egy hét múlva pedig varratszedés és kontroll. Bízom benne, hogy a konzultáció után már el is kezdhetem a rehabilitációt, addig itthon pihenek, valamint minimális gyógytornát végzek. Fájdalmam sajnos van, hiszen nem rég volt a műtét, nehéz forgatni, emiatt pedig nehezen is alszom, de majd ez is elmúlik. Nagyon várom már, hogy mihamarabb újra csatlakozhassak a többiekhez – mondta Pethő.

Bognár György együttese az MTK-t látja vendégül szombaton, az OTP Bank Liga 28. fordulójában.