Herczigék megküzdöttek az extrém körülményekkel

Rali

2016. június 14. kedd, 13:14

A SKODA Rally Team Hungaria kettőse, Herczig Norbert és Bacigál Igor gyorsan alkalmazkodott az elmúlt hétvége extrém időjárási körülményeihez és a le-leszakadó égbolt után hátra maradt változatos, helyenként döbbenetes sártengerré változott veszprémi gyorsasági szakaszokhoz.

A csapat SKODA Fabia R5-ös versenyautója csakúgy, mint a csapat minden tagja, ismét tökéletesen dolgozott, így a címvédő páros zsinórban a negyedik győzelmét szerezte meg az idei Országos Rallye Bajnokságban. Sőt! A mostani siker rendkívül értékes a csapat számára, hiszen a közel 180 murvás versenykilométer után a megszokottnál másfélszer annyi ponttal térhetett haza a versenyzőpáros. A veszprémi győzelemmel tehát a SKODA Rally Team Hungária kettőse nagy lépést tett az újabb bajnoki cím felé.

– Bár még csak a szezon derekánál járunk, mégis elérkezettnek látjuk az időt, hogy már most összegezzük az elmúlt hónapok eredményeit – fogalmazott mosolyogva Herczig Norbert Veszprémben. – Eddig egyáltalán nem számolgattunk, csak és kizárólag a saját teljesítményünkkel foglalkoztunk. A mostani győzelmünk után azonban kitekintettünk és számolgattunk. Ezzel pedig biztossá vált számunkra, hogy a mögöttünk hagyott négy versenyen olyan előnyre sikerült szert tennünk, ami a csapat számára a bajnokság második felére bizakodásra adhat okot. Ezzel persze nem azt szeretném üzenni, hogy az év hátralévő futamain leveszem a lában a gázpedálról, csupán annyit állapítanék meg, hogy az „üldözőinknek” – a pontszámokból kiindulva -, jobban kell majd sietniük, mint nekünk. Azt gondolom, hogy a négy győzelem ellenére sem dőlhetünk hátra, de mostantól okosan, tudatosan autózhatunk majd a következő versenyhétvégéken.

_MG_9452_resize

De ne fussunk ennyire előre az időben. Herczig Norbert és Bacigál Igor Veszprémben is igen tudatosan versenyzett. Tudták ugyanis, hogy a mezőny elején a murvás gyorsasági szakaszokat nekik kell majd „letakarítaniuk”, ami az előre jelzett időjárási körülményekkel megspékelve igen nagy hátrányt jelenthetett volna számukra. Ők azonban nem csüggedtek, sőt! A legelső perctől kezdve felvették a lépést az élmezőnnyel olyannyira, hogy a második körben már át is vették a vezetést. Vasárnap azután csak tovább nőtt a különbség köztük és a mezőny között, míg az utolsó gyorsasági szakasznak végül 1 perc 15 másodperces előnnyel vághattak neki. És milyen jó, hogy ekkora előnyre tettek szert! A verseny ugyanis itt vált igazán izgalmassá a csapat számára! A leömlő eső után, az utolsó gyorsasági egy-egy szakaszán olyan extrém módon vizes, saras „dágvánnyal” találták szembe magukat, amelyekkel nagyon meggyűlt a bajuk… de a rutin és az évek velük voltak, így közel 16 másodpercet sikerült megtartaniuk előnyükből, így a „meccs” legvégén a Veszprém Aréna előtti dísztéren nekik járt a legnagyobb taps.

– Az utolsó gyorsot csupán szerettük volna túlélni! – reagált Herczig Norbert. A gyorsasági egy-egy szakaszán olyan körülményekkel találkoztunk, ahol a végső célt szem előtt tartva, csak nagyon óvatosan kelhettünk át. Óriási tócsákon, helyenként tavakon kellett átgázolnunk. Volt olyan hely ahol a mély víz leszakította az autó elejét. Az egyik ilyen „kistó” után az első kerekeinkről elment a fékhatás. Sőt, a víz még a motort is megfullasztotta, majdnem ott ragadtunk, mert nem járt mind a négy hengerünk.

A szakasz végére nagyon bosszús voltam, de szerencsére a verseny végére felspóroltunk annyi előnyt, hogy még ez a több mint egy perces hátrány sem szólt bele a végső eredménybe.

A 23. Veszprémi hétvégét összegezve viszont azt mondhatom, hogy Igorral együtt nagyon élveztük az egészet! Volt minden, ami egy rallye verseny savát, borsát megadhatja. Porban, napsütésben kezdtünk, aztán leszakadt az ég és dagonyáztunk a sárban, „hajózhattunk” a vízen. Szerencsére mind nekünk, mind a csapatnak jól sikerült alkalmazkodnia a folyamatosan változó körülményekhez. Ezúttal is szeretném kiemelni szerviz csapatunk, a BRR szerepét, akik ismét tökéletesen felkészítették a SKODÁT.

Az Országos Rallye Bajnokság jelenleg a felénél tart: a mezőny most héthetes pihenőjét kezdi meg. Legközelebb július utolsó hétvégéjén, Székesfehérváron találkozhatunk velük, ahol aszfaltos futamon szurkolhatunk majd kedvenceinknek.

Forrás: www.formula.hu – RSS