Hetedszer találkozik egymással európai kupameccsen a Dortmund és a PSG

MH/MTI
2024. április 30. kedd. 12:24

A múlt hétvégén címét megvédve friss francia bajnokká vált csapat és az 1997-ben BL-győztes Dortmund eddig egyszer az Európa-ligában, kétszer pedig a BL-ben került össze, legutóbb épp a mostani idény csoportkörében. A hat eddigi találkozó egyike sem végződött még vendégsikerrel, háromszor a pályaválasztó együttes örülhetett, háromszor pedig döntetlennel zárult a meccs.

A jelenlegi kiírásban a PSG két meccsen négy pontot gyűjtött a Dortmund ellen, otthon ugyanis 2-0-ra győzött, vendégként pedig 1-1-es döntetlent játszott a riválissal. A Borussia ennek ellenére megnyerte az F csoportot – amelyben még az AC Milan és a Newcastle United szerepelt -, aztán a nyolcaddöntőben a PSV Eindhovent, a legjobb nyolc között pedig az Atlético Madridot búcsúztatta. A párizsi csapat csoportmásodikként a Real Sociedadot kapta ellenfélnek a 16 között, és kettős győzelemmel lépett tovább, a negyeddöntőben pedig az FC Barcelonát ejtette ki a hazai egygólos vereség után idegenben 4-1-es sikert aratva.

A sportstatisztikákkal foglalkozó Gracenote kimutatása szerint egyenes kieséses szakaszban eddig egyszer csaptak össze a felek, a 2019/2020-as BL-idény nyolcaddöntőjében, amikor a Dortmund előbb otthon nyert 2-1-re, majd 2-0-s vereséget szenvedett Párizsban és kiesett. A Borussiának ez a 2020 februári siker az egyetlen győzelme a PSG ellen az európai kupaporondon, a franciáknak viszont háromból eddig egyszer sem sikerült nyerniük vendégként a BVB ellen: az Európa-liga csoportkörében 2010 októberében, valamint a BL-ben tavaly decemberben játszottak 1-1-es döntetlent a Signal Iduna Parkban.

A Dortmund legutóbb 2013-ban volt elődöntős a BL-ben, akkor bejutott a fináléba is, ott viszont kikapott a Bayern Münchentől. A Borussia összesen nyolcszor volt a legjobb négy között európai kupasorozatban, ezek közül ötször kiharcolta a továbbjutást, kétszer pedig a trófeát is elhódította: 1966-ban a Kupagyőztesek Európa Kupáját (KEK), 1997-ben pedig a BL-t nyerte meg. A Bajnokok Ligájában a Dortmund klubrekordot ért el az egymás után veretlenül megvívott hazai meccsek számában, 2021 novembere óta ugyanis hatszor győzött, négyszer pedig döntetlennel végzett BL-meccsen saját közönsége előtt. A németeknek két gólt kell még szerezniük ahhoz, hogy 250. alkalommal is eredményesek legyenek a legrangosabb európai kupában.

A PSG eddig hétszer játszott kontinentális sorozatban elődöntőt, háromszor tovább is jutott, trófeát viszont csak egyszer nyert, 1996-ban a KEK-ben. A BL-ben egyszer volt finalista a francia alakulat, de 2020-ban alulmaradt a Bayern Münchennel szemben. Ami az idegenbeli fellépéseket illeti, a párizsiak hatból ötöt elveszítettek európai kupák elődöntőjében, egyedül a Deportivo La Corunát sikerült vendégként legyőzniük a legjobb négy között még 1996-ban.

Luis Enrique, a PSG spanyol vezetőedzője trénerként másodszor irányíthat csapatot a BL elődöntőjében, első alkalommal pedig sikerrel járt, 2015-ben az általa vezetett FC Barcelona 5-3-as összesítéssel kiejtette a Bayern Münchent, majd a berlini fináléban 3-1-re verte a Juventust és triplázott abban a szezonban (a BL mellett a bajnokságot és a spanyol Király Kupát is megnyerte).

Ugyan mindkét oldalon van néhány hiányzó, Luis Enrique és dortmundi kollégája, Edin Terzic is szinte a legerősebb kezdőcsapatát küldheti pályára az elődöntő első találkozóján. A meccsre a PSG a magyar válogatott Nego Loicot is foglalkoztató Le Havre ellen játszott hazai 3-3-as döntetlennel készült, míg a Dortmund 4-1-re kapott ki a Willi Orbánnal a védelem tengelyében és Gulácsi Péterrel a kapuban felálló RB Leipzig vendégeként.

A PSG-ben két játékos is mérföldkőig juthat pályafutása során, Ousmane Dembélének és Lucas Hernandeznek ugyanis egyformán az 50. BL-mérkőzése lehet a szerdán 21 órakor kezdődő dortmundi összecsapás, amelyet az M4 Sport élőben közvetít majd.

Írta a Magyar Hírlap