Hétvégi meccsdömping: Jön a Magyar Kupa selejtezője!

mk donto08

Tizenkilenc csapat, négy helyszín, két nap, harmincnégy mérkőzés.  Holnaptól megkezdődnek a Magyar Kupa küzdelmei is, vasárnap már kialakul a legjobb nyolc mezőnye.

mk donto08

Tavaly a Szolnok örülhetett, idén mely csapat fog?

Szombat és vasárnap négy csoportban küzdenek meg a csapatok egymással az MK selejtezőjében.

Az A-csoportban az OSC és a Debrecen tűnik a favoritnak. Érdekes meccsre van kilátás, hiszen az újbudaiak nem is olyan régen kaptak ki a Debrecen otthonában, így Vincze Balázsékat fűtheti a revans vágy.  A két említett csapat dolgába a Vasas és a Tatabánya is beleszólhat. Könnyen lehet, hogy az angyalföldiek vagy Zantleitner Tamás együttese meglepetést okoz majd.

A B-jelű négyesben a Fradi és a Szeged a legerősebb együttes. Aligha férhet kétség, hogy ezt a kvartettet ők nyerik meg. A Pécs és az UVSE meccse pikáns találkozó lesz, nem is olyan régen a lilák pontokat tudtak elhozni egy igen hullámzó meccsen a mecsekaljáról.

A C-csoport talán a legizgalmasabb ötös. Az Eger kiemelkedik a mezőnyből, de mögötte a BVSC, a Miskolc és a Honvéd is jó eséllyel pályázik a második, továbbjutó helyre. Itt nyilván a pillanatnyi forma és nüanszok fognak dönteni a továbbjutásról.

A D-csoport is pikáns meccseket tartogat. Nyilván a Szolnok továbbjutásához nem férhet kétség, de mögötte nagy csapat lehet. A Szentes, a Kaposvár előtt felcsillan a negyeddöntő lehetősége, de ott van a KSI és az YBL is, akik pontot, pontokat rabolhatnak el, így még izgalmasabbá téve a csoportot.

A csoportokból az első két helyezett csapatok jutnak tovább a november 21-22-ei negyeddöntőbe. Innen a győztesek december 12-13-án megrendezésre kerülő egri döntőbe kvalifikáják magukat.

BENU Magyar Kupa, a program:

MKNagykanizsaplakat01A csoport (helyszín: Nagykanizsa)
Debreceni VSE
EBP-Tatabánya
VasasPlaket
Kanizsa VSE
A-Híd-OSC-Újbuda

Október 31., szombat:
11.00: Debrecen-Tatabánya
12.30: Vasas-Kanizsa
15.00: Debrecen-OSC
16.30: Tatabánya-Vasas
18.00: Kanizsa-OSC

November 1., vasárnap:
9.00: Tatabánya-Kanizsa
10.30: Vasas-Debrecen
14.00: OSC-Tatabánya
15.30: Kanizsa-Debrecen
17.00: OSC-Vasas

B csoport (helyszín: Pécs)
FTC-PQS Waterpolo
PVSK-Mecsek Füszért
Szegedi-Diapolo
UVSE-Hunguest Hotels

Október 31., szombat:
10.30: FTC-Pécs
12.00: Szeged-UVSE
18.00: Pécs-UVSE
19.30: FTC-Szeged

November 1., vasárnap:
10.30: Szeged-Pécs
12.00: UVSE-FTC

MKMiskolc01C csoport (helyszín: Miskolc)
BVSC-Zugló
Pannergy-Miskolci VLC
RacioNet-Honvéd
Ceglédi VSE
ZF-Eger

Október 31., szombat:
10.00: BVSC-Miskolc
11.45: Honvéd-Cegléd
15.00: BVSC-Eger
16.45: Miskolc-Honvéd
18.30: Cegléd-Eger

November 1., vasárnap:
10.00: Miskolc-Cegléd
11.45: Honvéd-BVSC
15.00: Eger-Miskolc
16. 45: Cegléd-BVSC
18.30: Eger-Honvéd

D csoport (helyszín: Szentes)
Valdor-SzentesMKSzentes01
KSI SE
Kaposvári VK
Ybl WPC
Szolnoki Dózsa-Közgép

Október 31., szombat:
10.00: Szentes-KSI
11.30: Kaposvár-Ybl
16.00: Szentes-Szolnok
17.30: KSI-Kaposvár
19.00: Ybl-Szolnok

November 1., vasárnap:
10.00: KSI-Ybl
11.30: Kaposvár-Szentes
15.00: Szolnok-KSI
16.30: Ybl-Szentes
18.00: Szolnok-Kaposvár

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS