Hiába vezetett a Milan, végül 2-1-re kikapott Torinóban

A Milan idegenben 2-1-re kikapott a bajnoki címvédő Juventus ellen az olasz bajnokság 31. fordulójában. A meccs elején a piros-feketék szereztek vezetést, azonban a második játékrészben a hazaiak megfordították az eredményt.

A Milan kezdte aktívabban a mérkőzést, több próbálkozása is volt, rögtön az első percben megszerezhette volna a vezetést, de Suso beadása után Krzysztof Piatek közelről a kapu mellé bólintott. A 34. percben Alex Sandro kezezett a tizenhatoson belül, a játékvezető a videóbírót igénybe véve visszanézte az esetet, majd hosszú tanakodás után nem ítélt büntetőt. A 39. percben Bakayoko gyönyörű labdaszerzése után betalált a Milan: hátul passzolgatott a Juve, Bakayoko azonban lefülelte az egyik átadást, s megelőzve az emberét Piatek elé pöckölte a labdát, aki 14 méterről a bal alsó sarokba belsőzött (0-1).

A Juventus olyannyira passzív futballal rukkolt ki, hogy az első próbálkozása az első félidő hosszabbításában jött, igaz, Mario Mandzukic lövésénél óriásit kellett védenie Pepe Reinának. A hazaiak a ráadásban szépen megsorozták a milánóiakat, egyenlíteni azonban nem tudtak, a csapatok így egy nullával vonulhattak a szünetre.

Az 50. percben Alex Sandro ívelt középre, azonban Pepe Reina hárított és másodjára megkaparintotta a labdát. Egy percre rá a Milan veszélyeztetett: Calabria passzát követően Piatek tekerte kapura a labdát, de Szczesny magabiztosan kiütötte a labdát. Az 58. percben egy szabadrúgást követően Bakayoko fejelhetett kapura, azonban gyengére sikeredett a próbálkozása.

Az 59. percben Mateo Musacchio elkaszálta ellenfelét a tizenhatoson belül, amiért büntetőt kapott a Juve. Dybala nem rontott, a balra elvetődő Reina helyére lőtte a labdát (1-1).

A 64. percben jöhetett volna a Rossoneri válasza. Fabio Borini becsapta védőjét, majd ballal kapura lőtt, azonban a labda az oldalhálóban kötött ki. Nem sokkal később Calhanoglu próbálkozott szabadrúgásból egy ígéretes szögből, de a játékszer centikkel elsuhant a kapufa mellett. A 70. percben Kessié indította Piateket, aki egy csellel becsapta emberét, de hosszan tolta meg a labdát és ezáltal nem okozott veszélyt a Juventus kapujára. A 71. percben Bernardeschi ugratta ki Mandzukicot, viszont Musacchio óriásit mentett és a labda nem jutott el a középen érkezőkhöz.

Végül a hazaiak a 84. percben megfordították a meccset: a nem sokkal korábban beálló Kean bizonyult döntőnek. Davide Calabria rossz passzát Miralem Pjanic fülelte le, a bosnyák 19 éves csapattársa elé gurított, aki 13 méterről kilőtte a jobb alsót (2–1).

Hiába nyomott a folytatásban a Milan, Gattuso együttese már nem tudott egyenlíteni.

Ünneplés Krzysztof Piatek gólja után az első félidőben.

JUVENTUS – MILAN 2-1

Időpont: 2019.04.06. 18:00
Helyszín: Allianz Stadium, Torino
Játékvezető: Fabbri
Gólszerzők: Dybala (60. büntető), Kean (84.) ill. Piatek (39.)
Sárga lapok: Bernardeschi, Mandzukic ill. Musacchio, Calhanoglu

KEZDŐCSAPATOK:

JUVENTUS (3-5-2): Szczesny; De Sciglio, Bonucci, Rugani; Spinazzola (Pjanic 61.), Bernardeschi, Can (Khedira 25.), Bentancur, Alex Sandro; Mandzukic, Dybala (Kean 66.).

Cserék: Pinsoglio, Chiellini, Cancelo, Matuidi, Del Favero, Matuidi, Nicolussi Caviglia

MILAN (4-3-3): Reina; Calabria (Cutrone 85.), Musacchio, Romagnoli, Rodriguez; Kessié, Bakayoko, Calhanoglu; Suso (Castillejo 76.), Piatek, Borini.

Cserék: Donnarumma A., Soncin, Abate, Caldara, Laxalt, Strinic, Zapata, Bertolacci, Biglia, Mauri.

ÖSSZEFOGLALÓ:

Forrás: www.acmilan.hu – RSS