Hidverő Olimpiai Baráti Kör: Történelemórát tartott Kű Lajos Karván

image

Kedden a megszokott, élénk érdeklődés mellett tartotta összejövetelét a szlovákiai Karván a Hídverő Olimpiai Baráti Kör, amelynek vendége az olimpiai ezüstérmes labdarúgó, Kű Lajos volt.
Az fél világot bejárt, Magyarországon kívül Belgiumban, az Egyesült Államokban és Ausztriában is profiskodó egykori klasszis labdarúgó ismét bizonyította, hogy előadónak is kitűnő. A találkozó az ő konkrét kérésére a Himnusz eléneklésével kezdődött, majd rögtönzött történelemórát tartott a helyi középiskola szép számban megjelent kollégistái számára.
A kétórás monológja során hamar kikötött élete nagy szerelménél, a labdarúgásnál.
Az 1952-es, helsinki olimpia tizenhat magyar első helye közül az egyiket az akkor már összeállt Aranycsapat szerezte – számára természetesen ez volt a legfényesebb aranyérem.

Hosszan időzött a két, történelemformáló magyar-angol mérkőzés mellett, majd az 1954-es, elvesztett világbajnoki döntőt elemezte. Büszkén említette, hogy egy belga összeállítás szerint minden idők legnagyobb mérkőzése az 1954-es Vb elődöntője volt, amelyen az 1950-es világbajnok Uruguayt a magyar nemzeti tizenegy drámai csatában, hosszabbítást követően tudta legyőzni 4-2-re.
Kű Lajos szívesen beszél „édes gyermekéről”, a „Kárpát medencei Összmagyar Nemzeti Diákbajnokság” sportversenyeiről, amelyek szervezése szinte az egész életét kitölti.
– Példaképekre van szükség ebben a felforgatott, értékvesztett világban – hangsúlyozta. – Istent és a hazát szerető fiatalokat kell nevelnünk, s ezekért a célokért minden áldozatot meg kell hozni.