A 3×3-as Európa-bajnok U18-as leányválogatott csapatkapitánya, Aho Nina még most is alig hiszi el, hogy aranyérmet nyertek Minszkben. A mindent eldöntő kosár előtt maga sem tudja, honnan vette a bátorságot a kísérletre.
Lakner Gábor • Minszkben felért a csúcsra az U18-as leányválogatott, amely megnyerte a 3×3-as Európa-bajnokságot. A tornáról részletes beszámolót ITT olvashatnak. Ezúttal a csapatkapitányt, Aho Ninát kértük meg arra, elevenítse fel emlékeit.
„Kezdem feldolgozni, hogy megnyertük az Európa-bajnokságot, de teljesen még nem sikerült. Hatalmas élmény volt az egész torna, nagyon jó körülmények között játszottunk Minszkben. Gyönyörű helyszínen, tóparti pályán rendezték az Eb-t. A szurkolók nagyszerű hangulatot teremtettek, és a többi csapattal is kifejezetten baráti volt a viszonyunk. Még néhány magyar szurkoló is elkísért minket, aminek nagyon örültünk.”
A döntőben hosszabbításban sikerült megszerezni a győzelmet házigazda fehéroroszok ellen, a mindent eldöntő dobást Aho Nina vállalta el, és hajtotta végre sikerrel.
„Az érmefeldobáson a kezdést választottam, és mondtam a lányoknak, hogy nem szeretnék hosszabbítást játszani, mert ott már az ellenfél lenne lépéselőnyben a kezdéssel. Sajnos, ez nem jött össze… A ráadás első kosarát a fehéroroszok szerezték, de inkább hagytam az ellenfelet, és nem ütöttem oda. Mivel két pont kellett a győzelemhez, ez még semmit nem jelentett. A következő támadás előtt megbeszéltük a figurát, kijátszottuk, és eldobtam a duplát. Nem is tudom, honnan volt hozzá bátorságom, talán dolgozott bennem az adrenalin. Azt még láttam, hogy bement a kísérlet, de a következő pillanatokra már emlékszem. Nagyot ünnepeltünk a pályán a győzelem után, aztán este a hotelszobában felváltva néztük a falat és egymást, és csodálkoztunk, hogy mi is történt velünk.”
A fináléban a fehérorosz közönség természetesen saját csapatának szurkolt, a magyar válogatottnak az ellenszéllel is meg kellett küzdenie.
„Az edzők általában azt mondják, zárjuk ki a közönséget, de Földi Attila éppen az ellenkezőjét kérte tőlünk. Azt mondta, pont az motiváljon minket, hogy ezerkétszáz ember szurkol ellenünk. Hallgattunk rá, és valóban fantasztikus érzés volt, hogy minden egyes kosarunkkal elcsendesítettük a drukkereket. Mesélték, hogy az utolsó kosár után mindenki leült a lelátón, a maroknyi magyar tábor pedig felugrott.”
A csapat tagjai az Eb-győzelem után még a jól megérdemelt pihenőjüket töltik, de jövő héttől már edzésbe állnak, majd bekapcsolódnak a klubcsapatuk munkájába.
„Hazatérés után mindenki a családjával ünnepelt. Közösen még nem jöttünk össze, de természetesen találunk rá időt. Kaptunk egy hét szabadságot, igyekszem találkozni a barátaimmal, amire nyáron nem volt lehetőségem. Járom a várost, élvezem a pihenést, és sokat gondolok az Eb-győzelemre. Előbb-utóbb talán el is hiszem…”
