Hírbe hozott vízilabdázók – Hallgat a kislány családja

alt20160601

Korábban súlyos rágalmak fogalmazódtak meg, a nyomozás megszüntetése után mélyen hallgat a volt válogatott vízilabdásokat nemi erőszakkal vádoló 13 éves kislány családja.

ált. polókép03

A korábbi pólós, Kósz Zoltán a napokban a Borsnak elmondta, kollégájával, Petőváry Zsolttal végig bíztak benne, hogy beigazolódik ártatlanságuk.

Most a Bors megkérdezte a gyermek édesanyját, mit szól a rendőrség döntéséhez, de amint meghallotta a nő, hogy milyen ügyben keresik, azonnal letett a telefont.

Mivel a szülőt nem tudták szóra bírni, megkeresték az ügy kirobbanásakor a családot képviselő ügyvédet, dr. Gerencsér Andrást.

Mivel a szülőt nem tudták szóra bírni, megkeresték az ügy kirobbanásakor a családot képviselő ügyvédet, dr. Gerencsér Andrást – aki korábban úgy fogalmazott, a kislány szörnyű történeteket mesélt, mondandója a legbrutálisabb felnőttfilmeket idézte. A nyomozás előrehaladtával azonban alig lehetett elérni.

„Én nem szeretnék továbbra sem ezzel kapcsolatban nyilatkozni, és nem is képviselem már ezt a kislányt régóta” – jelentette ki ezúttal Gerencsér. Megtudták, a gyermek édesapja is megbízott egy ügyvédet, dr. Rajmon Balázst.

Kószék tavaly feljelentést tettek rágalmazásért ismeretlen tettes ellen, az ügy pedig már bírósági szakaszban van, hiszen a Pesti Központi Kerületi Bíróság tárgyalja.

 

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS