HIVATALOS: Ante Rebic aláírt, ő a hatodik nyári igazolás

A Milan az átigazolási időszak utolsó napján a hivatalos honlapján bejelentette a hatodik és egyben utolsó nyári szerzeményét, Ante Rebicet.

Vasárnap délután szivárogtak ki az első híresztelések arról, hogy a Milan tárgyalásokat folytat a német élvonalbeli Eintracht Frankfurt együttesével Ante Rebic megszerzéséről. Néhány órával később a felek megállapodásra jutottak és a horvát válogatott játékos az esti órákban landolt Milánóban.

Rebic a délelőtti órákban sikeresen teljesítette az orvosi vizsgálatokat a Madonnina klinikán, majd részt vett az erőnléti teszteken és aláírta a szerződését a Casa Milanban.

A Milan a hivatalos honlapján jelentette be Rebic érkezését. A közlemény szerint a klub két évre vette kölcsön a vb-ezüstérmes támadót.

Rebic 1993. szeptember 21-én született Split városában, Horvátországban. A helyi RNK Split csapatában kezdte a pályafutását és 17 évesen mutatkozott be az első csapatban a horvát élvonalban.

A horvát játékost 2013 nyarán 4,5 millió euróért szerződtette a Fiorentina, azonban kevés játéklehetőséget kapott és mindössze 12 meccsen lépett pályára, ezeken 3 gólt szerzett. A firenzei alakulat ezt követően háromszor is kölcsönadta, előbb a Leipzignek, majd a Hellas Veronának és végül a Frankfurtnak, amely tavaly nyáron végleg megvásárolta.

Rebic a Frankfurt színeiben 100 tétmeccsen lépett pályára és 25 gólt szerzett illetve 12 gólpasszt osztott ki. A 25 éves játékos 2018 nyarán a horvát válogatott tagjaként világbajnoki-ezüstérmes lett.

Theo Hernández, Rade Krunic, Ismael Bennacer, Rafael Leao és Leo Duarte után Rebic a Milan hatodik igazolása ezen a nyáron.

Forrás: www.acmilan.hu – RSS