Hivatalos: az MVLSZ törölte az idei bajnoki szezont

Biztossá vált, hogy az idei bajnokságot törölte a Magyar Vízilabda Szövetség.

A Magyar Vízilabda Szövetség márciusi rendkívüli elnökségi ülésén határozott arról, hogy a versenyrendszerébe tartozó összes, 2020. március 13-án éjféltől határozatlan időre elhalasztott sportrendezvénye folytatásával kapcsolatban legközelebbi, 2020. május 11-ei ülésén hoz újabb döntést.

Ennek megfelelően hétfőn összeült az elnökség, és a Liga javaslatát tiszteletben tartva úgy döntött, törli a komplett bajnoki idényt, eredményt nem hirdet.

Amennyiben a lehetőségek engedik, a nyáron a Magyar Kupával indulna a következő szezon, amelynek részleteiről később születik döntés. Igaz ez a nemzetközi kupaindulók megnevezésével kapcsolatban is – itt a LEN leendő kiírásának tükrében születhet határozat.

– áll az mvlsz.hu-n.

“A mai napon töröltük a 2019/20-as versenyévadot. Nagyon szerettük volna folytatni az utánpótlás és a felnőtt bajnokságokat is, de sajnos a kiírások és a sportév alapján annyira átnyúlnának a következő évadba, hogy ezt nem teszi lehetővé”

– nyilatkozta Vári Attila, az MVLSZ elnöke az M1 aktuális csatornán.

Hozzátette, egyik sorozatban sem hirdettek bajnokot, mert szerették volna elkerülni a bonyodalmakat, hiszen a felnőtt csapatoknál a munkaszerződések a nyár közepén lejárnak, és az uszodák újranyitásának időpontja országszerte különböző.

A nemzetközi kupaindulókról nem döntött hétfőn a szövetség elnöksége, mert még várja az európai és a nemzetközi szövetség határozatait.

“Ez a vízilabdacsalád döntése” – szögezte le Vári. Elárulta, hogy a ligával, a klubokkal, illetve a válogatottak és a klubcsapatok edzőivel, továbbá a támogatókkal is egyeztettek a döntést megelőzően.

Az elnök úgy vélekedett, akkor tudták volna befejezni a bajnokságokat, ha a koronavírus-járvány miatti óvintézkedések enyhítésének kihirdetésekor szinte azonnal el tudtak volna kezdeni mérkőzéseket játszani a csapatok.
Amikor mindenki megfelelő körülmények között tud majd készülni, onnan számítva körülbelül egy hónapot kell vízben tölteniük a csapatoknak ahhoz, hogy a hosszú kihagyás után sérülésmentesen tudjanak vízilabdázni. Éppen ezért a nyarat játékkal szeretnék tölteni.

“A Magyar Kupával kezdenénk, amelynek látványos mérkőzéseit az MTVA közvetíti. A férfiaknál augusztus végén, a nőknél szeptember közepén kell befejeződnie a sorozatnak”

– magyarázta Vári.

Az MVLSZ március 14-én jelentette be, hogy felfüggeszt minden sorozatot, ez összesen 42 bajnokságot érintett. A férfi ob I a középszakasz elején ért véget, ebben a szakaszban az egyik csoportot a címvédő FTC-Telekom Waterpolo, a másikat pedig az OSC vezette veretlenül.

Az európai szövetség a múlt héten jelentette be, hogy egyik nemzetközi kupát sem fejezik be.

(MTI-vizipolo.hu)

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS