Hivatalos: BL-ben szereplő csapathoz igazol az MTK fiatalja – közel 200 milliót fizethettek érte

Az MTK Budapest és a Red Bull Salzburg is a hivatalos oldalán jelentette be, hogy Kovács Patrik az osztrák élvonalbeli Red Bull Salzburgban folytatja pályafutását. A magyar klub közleménye kiemeli, hogy a legutóbb a Bajnokok Ligája csoportkörében is szereplő osztrák együttes hivatalos ajánlatot tett a 16 éves játékos játékjogáért, amelyet többfordulós egyeztetés után a fővárosi kék-fehérek elfogadtak.

A Nemzeti Sport információi szerint Kovácsért közel 200 millió forintnak megfelelő összeget fizetnek, ami azt jelenti, hogy Schön Szabolcs értékesítése után újabb komoly üzletet kötött az MTK.

A fiatal játékos elmondta, kihagyhatatlan szakmai lehetőséget kapott, a magyar klub pedig partner volt abban, hogy az álmait követhesse.

Tavaly nyáron nagy tervekkel érkeztem az MTK-hoz, az azóta eltelt időszakban pedig rengeteget kaptam a klubtól. Készülhettem a felnőtt csapattal és óriási élmény volt megnyerni az U19-es bajnokságot is. Bár hosszú távú szerződést kötöttünk a klubbal, de kaptam az élettől egy olyan lehetőséget, amit nem szerettem volna visszautasítani. Hálás vagyok a klub vezetőinek, amiért lehetővé tették számomra, hogy kövessem az álmaimat – mondta az mtkbudapest.hu-nak Kovács Patrik, aki idén pályára lépett a Sándor Károly Labdarúgó Akadémia U17-es és U19-es csapatában is, utóbbival bajnoki címet nyert.

A salzburgiak beszámolója szerint a 16 éves védő első körben a Red Bull U18-as, akadémiai csapatában szerepel majd.