Hivatalos: Haryanto befejezte az idényt

F1

2016. augusztus 10. szerda, 10:12

A Manor F1-es csapata megerősítette, amit már lehetett sejteni: a nyári szünet után már nem Rio Haryanto lesz Pascal Wehrlein csapattársa, a hírek szerint meg is van az utódja.

A Manor Racing bejelentette, hogy Rio Haryanto Formula-1-es pályafutása egyelőre véget ér, legalábbis ami a versenyzői állást illeti – hivatatlosan azért, mert nem tudta teljesíteni a szerződésben foglaltakat. A helyzet egyértelmű, az indonéz pilóta nem tudta összeszedni a szükséges összeget, így tartalékká “fokozza le” csapata.

Haryanto_4

“Rio nagyon értékes tagja volt a csapatunknak január óta, amikor egész évre írtunk alá vele szerződést” – mondta Dave Ryan a Manor részéről. “A menedzsmentje nemrég tájékoztatott arról, hogy nehézségeik támadtak a szerződésben foglaltak teljesítésével kapcsolatban, a csapata fáradhatatlanul dolgozott azon, hogy megoldják ezt a problémát. Mi ezt értékeltük azzal, hogy Németországban még lehetőséget adtunk neki, azonban most elértük azt a pontot, ahol a csapat érdekei mást diktálnak és a szezo hátralévő részére más opciót kell találnunk.”

A Manor tájékoztatása szerint hamarosan bejelentik Pascal Wehrlein új csapattársát, bár a Motorsport úgy tudja, hogy már az is eldőlt, hogy a Mercedes-kapcsolatot kihasználva Esteban Ocon kerülhet Haryanto helyére.

“Riónak tartalékpilótai állást ajánlottunk, nagyon reméljük, hogy elfogadja majd” – zárta a közleményt Ryan.

Forrás: www.formula.hu – RSS