HIVATALOS: Kucka a Milané, 2019-ig írt alá

A várakozásoknak megfelelően Juraj Kucka pénteken reggel megérkezett Milánóba és ezt követően sikeresen átesett az ilyenkor kötelező orvosi vizsgálatokon. A szlovák középpályás 4 évre szóló szerződést írt alá a klub főhadiszállásán, a Casa Milanban.

Kucka első szavai: “Nagyon boldog vagyok, végeztünk az orvosi vizsgálatokkal, most pedig aláírok. Hatalmas meglepetés volt a Milan megkeresése, segíteni akarok a csapatnak visszajutni a csúcsra. Mindent bele fogok adni, be akarom bizonyítani, hogy méltó vagyok a Milanra. Minden rendkívül gyorsan történt. Elképesztőek az első benyomásaim. Antonellivel, korábbi csapattársammal már beszéltem a Milanról. Jól érzi magát a csapatnál, várja, hogy csatlakozzak és újra találkozzunk. Célok? Remélem a bajnoki cím. Bárhol is vetnek be, a maximumot fogom hozni. Ott fogok játszani, ahol az edző a legjobbnak lát.”

A 28 éves játékos 2019. június 30-ig írt alá a Milanhoz és a 27-es mezszámot fogja viselni.

Korábban írtuk:

Csütörtök délután jött a hír, miszerint a Milan megállapodott a Genoával Juraj Kucka érkezéséről.

Az utóbbi napokban számos játékos neve felmerült, mint lehetséges érkező a középpályára. Többek között Joao Moutinhót (Monaco), Roberto Sorianót (Sampdoria), Axel Witselt (Zenit) és Pierre-Emile Höjbjerget (Bayern München) is szóba hozták a csapattal.

A Milan megegyezett a Genoával Juraj Kucka érkezéséről. A szlovák középpályás a várakozások szerint három évre szóló szerződést fog aláírni. A piros-feketék 3 millió eurót (plusz 1 millió bónusz) fizetnek a 28 éves játékosért, aki vélhetően pénteken érkezik orvosi vizsgálatokra.

Forrás: www.acmilan.hu – RSS