Hivatalos: Ocon a DTM-ben versenyzik idén

Túraautó

2016. február 11. csütörtök, 10:25

Szerző: Gobodics Tamás, fotó: dppi

A Renault F1-es tartalékpilótája idén a DTM-sorozatban versenyez – jelentette be a Mercedes. Ocon elmondása szerint már alig várta, hogy indulhasson a sorozatban.

A Mercedes hivatalosan is bejelentette, hogy a 19 éves Esteban Ocon idén a DTM-ben indul az egyik autójukkal – emellett a Renault F1-es tartalékpilótája lesz 2016-ban.

“Hihetetlen érzés, hogy egy ilyen profi és kemény sorozatban indulhatok” – nyilatkozta Ocon a motorsport.comnak. “Nagyon örülök, hogy a Mercedes pilótája lehetek, hiszen ez a legjobb csapat a DTM-ben és ez egy óriási, egyben fantasztikus lehetőség. Amióta tavaly vezethettem három edzésen Hockenheimben, alig vártam, hogy elindulhassak egy DTM-futamon. Természetesen sokat kell tanulnom, de a célom az, hogy győzelmekért harcoljak amilyen hamar csak lehetséges.”

Ocon-dppi

A Mercedes DTM-csapatának főnöke, Ulrich Fritz szerint Ocon készen áll a feladatra.

“Esteban tavaly már bizonyította a tehetségét a GP3-ban. Természtesen sokat kell tanulnia, de már eddig is sokat tanult és készen áll az újonc szezonjára a DTM-ben. Amikor bajnokként kezded a bajnokságot, nem lehet más célod, mint a címvédés, de tudjuk, hogy milyen kiegyeníltett a versenysorozat és hogy ez egyáltalán nem lesz könnyű.”

Fritz végül köszönetet mondott a Manor F1-es csapatához igazoló Pascal Wehrleinnek is.

“Külön köszönöm az előző évet a regnáló bajnok Pascal Wehrleinnek, aki most a következő szintjére lépett a karrierjében. Ő marad a Mercedes-családban, a legjobbakat kívánjuk neki és reméljük, hogy sikeres F1-es pályafutása lesz.”

Forrás: www.formula.hu – RSS