HIVATALOS: Olzer a Bresciában folytatja

A várakozásoknak megfelelően Giacomo Olzer, a Milan saját nevelésű tehetsége csatlakozott a Bresciához.

A 20 esztendős támadó-középpályás – aki az előző három szezonban a Milan Primavera csapatát erősítette – része volt a Sandro Tonali átigazolásáról folytatott tárgyalásoknak. A Brescia vezetősége jelentős kedvezményt adott a Rossonerinek az olasz középpályás átigazolási árából és cserébe Olzert kérték.

Pénteken este a Milan a hivatalos honlapján erősítette meg Olzer klubváltását.

“A MILAN BEJELENTI, HOGY GIACOMO OLZER ÁTIGAZOLÁSSAL csatlakozott A BRESCIÁHOZ. AZ ÜZLET TARTALMAZ EGY VISSZAVÁSÁRLÁSI ZÁRADÉKOT A MILAN SZÁMÁRA.”

Ez azt jelenti, hogy a Milan vezetősége a jövőben a szerződésben előre rögzített ár ellenében – amelynek pontos összege eddig még nem ismert – visszavásárolhatja az olasz futballistát. A klub sok sikert kívánt Olzernek a pályafutásához az új klubjában.

Olzer a legutóbbi szezonban a Milan ificsapatának húzóembere volt és 18 mérkőzésen 10 alkalommal vette be az ellenfél kapuját. A fiatal tehetség januárban egy Torino elleni Olasz kupa mérkőzésen a felnőtt csapatban is debütált Stefano Pioli kezei alatt.

Egyelőre sem az átigazolási árról, sem a visszavásárlási opció összegéről nincs információ.