HIVATALOS: Reina és Strinic is a Milanban folytatja

José Manuel Reina és Ivan Strinic is három évre szóló szerződést kötött a Milannal.

Immáron hivatalossá vált, amit hónapokkal ezelőtt tudni lehetett. Pepe Reina és Ivan Strinic a klub első nyári igazolása, mindketten ingyen érkeztek, miután lejárt a szerződésük és szabadon igazolhatóvá váltak.

“A Milan bejelenti, hogy szerződtette José Manuel Reinát és Ivan Strinicet. A spanyol kapus és a horvát védő egyaránt 2021-ig – azaz három évre – szóló szerződést írt alá.” – olvasható a közlemény a Milan hivatalos oldalán.

Reina az FC Barcelonában nevelkedett, majd a felnőtt csapatban is bemutatkozhatott. Később megjárta a Villarrealt, a Liverpoolt, a Bayern Münchent és a Napolit is. A 35 esztendős spanyol kapus világ- és Európa-bajnoknak mondhatja magát és 36 alkalommal viselte a nemzeti csapat mezét.

Ami Strinicet illeti: tizenévesen a Hajduk Split utánpótlásában játszott, majd 2006-ban egy szezont töltött Franciaországban, ezt követően visszatért hazájába. A 30 éves balhátvéd a Hajduk Splitben, a Dnipróban, a Napoliban és legutóbb a Sampdoriában játszott.

Forrás: www.acmilan.hu – RSS