Hogy is áll a Mercedes a megbízhatósággal?

F1

2015. október 13. kedd, 16:52

Szerző: Dezső Attila, Fotó: Daimler Media Site

Az utóbbi négy versenyből három alkalommal is műszaki hibák miatt estek ki a wokingi F1-es csapat pilótái a versenyből, ami komoly aggályokat ébresztett a megingathatatlan gárdával kapcsolatban.

Tény, hogy Nico Rosberg mögött egy majd’ hatversenyes motor füstölt el Monzában, de kiesése jelzés volt a riválisok felé: a világverő alakulat sem sebezhetetlen. Két hét sem kellett, és még jobban megbizonyosodhattunk az állítás igazáról, hiszen a Mercedes alulteljesített Szingapúrban, ráadásul Lewis Hamiltonnak a turbónál fellépő problémák miatt kellett feladnia a versenyt. A Japánban szerzett kettős győzelemmel úgy tűnt, helyre állt a világ rendje, de Szocsiban újból Rosberget találta meg a technika ördöge, akinek szokatlan probléma, a gázpedál „megkeményedése” miatt kellett kiállni az Orosz Nagydíjról.

A Mercedesnél azonban úgy vélik, hogy ezek a hibák egyszerűen a balszerencsére vezethetőek vissza, mintsem a gárda romló megbízhatóságára. „Ez csak statisztika, teljesen véletlen volt” – utalt Paddy Lowe a problémákra. „Nem tudom, hogy korábban milyen volt a gázpedál tervezési filozófiája, de elmondhatom, hogy ebben az évben, sőt, évek óta nem változtattunk rajta.” Toto Wolff hozzátette: „Nem nagyon zavar, hiszen a megbízhatósági mutatóink remekül festettek eddig. A legutóbbi például rettentően furcsa meghibásodás volt, de azt hiszem, ha a határon autózol, akkor egyszer meg fogod találni, hogy hol a határ.”

Rosberg a kiesése miatt – ha matematikailag még nem is – gyakorlatilag elveszítette esélyét arra, hogy 2015-ben világbajnok legyen – a verseny után azt mondta, soha nem találkozott még ilyen problémával karrierje során. „Nagyon furcsa volt, hiszen egész évben jól álltunk megbízhatóság terén” – mondta a német. „Az utóbbi hónapokban viszont egyre rosszabbá vált a helyzet, az utóbbi versenyeket például ilyenek miatt kellett feladnunk. Muszáj lesz újra ellenőrizni a dolgokat, hogy fejlődni tudjunk ezen a területen. Úgy tűnik, nem léptünk akkorát előre, mint azt gondoltunk” – tette hozzá némi frusztrációval a hangjában a vb-pontverseny 3. helyére csúszó versenyző.

Forrás: www.formula.hu – RSS