Könnyedén győzte le a leány U19-es vízilabda-válogatott az izraelit a hágai Európa-bajnokság nyolcaddöntőjében. A négy közé jutásért a házigazda hollandok következnek.
P. V. • Nem okozott gondot a leány U19-es vízilabda-válogatottnak Izrael együttese a hágai Európa-bajnokságon. A nyolcaddöntőben a várakozásoknak megfelelően magabiztosan nyertek a lányok, 22-6-ra. A mérkőzés legfeljebb arra szolgált, hogy a hibáit javítgassa a csapat a rendkívül erős, házigazda hollandok elleni negyeddöntő előtt.
Faragó Tamás szövetségi kapitány értékeléséből kitűnik, még mindig akad olyan játékelem, amelyben a kiscsapatok ellen is zavarba ejthető a magyar együttes:
– Hasonló volt ez a mérkőzés a franciák és az ukránok elleni találkozóhoz, hiszen bármennyire is nyolcaddöntőről beszélünk, azért színvonalában nem az Eb erős mérkőzései közé tartozott. Ennek ellenére próbáltuk komolyan venni, szép akciógólokat lőttünk, a lefordulások is működtek, a távoli lövésekkel sem volt probléma. Akkor akadt gondunk olykor, amikor felállt védelem ellen kellett játszanunk, a centereknek beadott labdák nem érvényesültek. Bízunk benne, hogy a hollandok ellen jó meccset játszunk, megpróbálunk meglepetést okozni.
A hollandok az Eb előtt magabiztos teljesítménnyel nyerték meg a görögországi tornát, a csoportjukban pedig az ugyancsak jó erőt képviselő spanyolok ellen 11-9-re győztek. Nem kétséges, hogy hazai medencében aranyérmet akarnak nyerni, a csapatunknak rendkívül nehéz dolga lesz ellenük a negyeddöntőben.
A nyolcaddöntőből a magyarok mellett a briteket legyőző szerbek, a szlovákok ellen könnyedén nyerő spanyolok és a horvátokat felülmúló németek jutottak tovább. A negyeddöntőben magyar-holland, görög-szerb, spanyol-orosz és olasz-német párharcra kerül sor.
LEÁNY JUNIOR EURÓPA-BAJNOKSÁG, HÁGA
Csoportmérkőzések:
Magyarország–Horvátország 22-3 (7-1, 7-0, 3-1, 5-1)
Oroszország–Magyarország 16-9 (1-1, 6-3, 4-2, 5-3)
Magyarország–Franciaország 19-4 (5-0, 6-1, 4-0, 4-3)
Magyarország–Ukrajna 22-2
Nyolcaddöntő: Magyarország–Izrael 22-6
Szeptember 16, péntek: negyeddöntő: Magyarország–Hollandia 17.30
Szeptember 17, szombat: elődöntő
Szeptember 18, vasárnap: döntő