Hollé Sára Európa legjobbjai között

Izgalmas és fordulatos napokon van túl a magyar utánpótlás válogatott a hollandiai Európa-Bajnokságon. A legfiatalabbaknál, a 12-14 év közötti gyermek korosztályban a magyar díjugrató válogatott, a csapatversenyből huszonhárom válogatottból a tizenkettedik helyen végzett. Az aranyérmeket a házigazda, holland gyermek válogatott nyakába akasztották. Az elődöntőben a magyar lovasok közül, Kiss Lizanna Gina Rosinával tudott egyedül hibátlanul lovagolni, majd a csapatverseny első fordulójában, két fiúnk, ifj. Szuhai Gyula Casino Golddal és Törő Csongor Chaccoval hozta a hibátlant.

szuhai

 

A csapatverseny második fordulójában az első körében hibázó, Kiss Lizanna tudta egyedül a kiváló eredményhez szükséges hibátlant hozni.

kisslizanna

A 124 fős mezőnyben ezúttal a szerencse nem állt mellénk, hiszen Törő Csongor egy hibaponttal maradt le Chaccoval a szombat délutáni harminc indulós fináléról, így mind az öt lovasunk a vigaszdíjban folytatja.

chacco

Az ifjúsági korosztálynál a vadászugratásban, Alasztics Alizé és Concordiáé volt a legjobb eredmény, az egyet hibázó Szuhai Péter East Wind és a leggyorsabb nettó időt lovagló, Janik Anna és Cash előtt, akik nyolc másodperc időbüntetést kaptak. Az ifjúsági csapat Európa-bajnok ebben az évben Belgium. A magyar fiatalok az első forulóban sajnos többet hibáztak és hiába teljesítettek kimagaslót a második körben ez már nem volt elég a top 10-hez. A péntek kora délutáni második fordulóban Dömse Tamás Conquistadorral és Alasztics Aliz Concordia HB-vel verőhiba nélkül, Szuhai Péter East Winddel négy hibaponttal megmutatta, hogy igenis van helyük az Európa-bajnokságon.

concordia

domse

szuhai

A legidősebbeknél, a fiatal lovasoknál építettek a legmagasabb pályákat. A 145 cm-es vadászugratásban két hölgy lovasunk lovagolt kiemelkedőt, Hollé Sára Clintusszal és Weinhartd Virág Chiclanával lendületes lovaglással szorosan az élmezőny mögött végzett.

PC-hollé clintus

Két különböző pálya várta a csapatversenyben a fiatal lovas válogatottakat, ahol 150 cm-es akadályokon idén is egységesen helytálltak a magyar válogatott tagjai. Az aranyérmeket, ugyanúgy mint az ifjúsági korosztályban, itt is Belgium vehette át. Egyéni indulónk Reisz Panna Cortanoval mindkétszer szépen lelovagolta pályáit, ifj. Lázár Zoltán az első körben három verőhiba után, másodszorra verőhiba nélkül ért célba Barolo nevű sárgájával.

Drámai végjátékot hozott Európa-bajnokunk, Weinhardt Virág számára ez a csapatverseny, hiszen az első fordulóban az utolsó ugrást verve, nyolc hibaponttal, a második körben négy hibaponttal végzett, így mindösszesen 6 század hibaponttal maradt le pályafutása újabb Európa-bajnoki döntőjéről.

PC-weinhardt

Hollé Sára Clintusszal ott folytatta, ahol az elődöntőben abbahagyta, az első körben egy, a másodikban öt hibaponttal ért célba, ami azt jelenti, hogy harmadik fiatal lovas Európa-bajnokságán bejutott a legjobb harmincba, így Magyarország 2019-ben ismét képviselheti magát Európa-bajnoki döntőben.

Gratulálunk a magyar utánpótlás válogatottaknak!

Start-és eredménylisták: https://europeanjumpingchampionship2019.com/#startlist

Forrás: www.dijugratoszakag.hu – RSS