Honda: Nem volt gond a kommunikációval

F1

2015. december 28. hétfő, 08:06

Szerző: Bognár Viktor; Fotó: DPPI

A McLaren-Honda 2015-ös küszködését a paddockban terjengő vélemények egy része a két nagyvállalat közötti kulturális különbségekre vezette vissza, Yasuhisa Arai szerint azonban gördülékenyebbek nem is lehettek volna a dolgok.

A csapat mindössze 27 ponttal a konstruktőri tabella 9. helyén zárta a szezont, a történelmi mélypont beköszöntét pedig elsősorban a Honda számlájára kell írni, akiknek erőforrásai egyes területeken nem közelítették meg a rivális gyártók által képviselt szintet.

Dppi_00115020_019

 

Az idény során hallani lehetett olyan híreket, hogy a japánok túlságosan is ragaszkodnak saját szemléletükhöz, és egyedi módszereket választottak a hajtáslánc kialakításában, ráadásul nem is hagyják, hogy a McLaren vagy bármely más kívülről érkező személy utat mutatva a segítségükre legyen. A Honda F1-es programját vezető Arai azonban tagadja, hogy bármi is feszültséget okozott volna a csapattal való kapcsolatukban az év során.

„Nem hinném, hogy így lett volna. A kezdetektől, a tavalyi Abu Dhabi Nagydíjtól fogva jó volt közöttünk a kommunikáció. Egy csapatot alkottunk, szorosan összefonódva” – mondta a japán vezető az F1i-nek. „A szezon végére pedig még sokkal jobb lett a helyzet. Persze már a kezdőpontot is közeli kapcsolat határozta meg, de azóta csak még gördülékenyebb lett minden, és javult a helyzet a kommunikációban is.” 

Forrás: www.formula.hu – RSS