Honda ügynöke szerint eddig nem érkezett ajánlat

Keisuke Honda ebben a szezonban mindössze 3 bajnoki mérkőzésen lépett pályára és egyre inkább úgy tűnik, hogy nem számol vele Vincenzo Montella. A japán válogatott középpályás szerződése a jövő nyáron jár le, így a Milan még januárban pénzt kaphat érte.

“Keisuke egy profi játékos és mindig tiszteletben tartja az edző választását. Nyilvánvalóan nem szerepel Montella terveiben, aki valószínűleg nem tartja Hondát alapvető fontosságúnak, de a futballban gyorsan megváltozhatnak a dolgok. Szerződés? Egyáltalán nem lenne probléma a szerződéshosszabbítással, hiszen boldog a klubnál.” – mondta Hiroyuki Honda, a játékos testvére és egyben ügynöke a Calciomercato.com-nak.

Mint arról korábban beszámoltunk, a kínai élvonalban szereplő Shanghai SIPG a télen szeretné megszerezni Hondát. Erről is kérdezték a testvérét: “Én is láttam a médiában, de kíváncsi vagyok, hogyan folytatódik a pletyka. Még semmiféle jelzést nem kaptunk tőlük, azaz nincs tudomásunk az érdeklődésükről. Egészen a múlt hónapig kapcsolatban álltunk a Milannal. Tárgyaltunk a kontraktus meghosszabbításának lehetőségéről, de most várnunk kell, amíg megérkeznek az új tulajdonosok és majd meglátjuk, hogy mi a szándékuk.”

“Eddig még nem álltunk kapcsolatban más klubokkal, megvárjuk a következő hónapot. Ha nem lesz vágy a folytatásra a klubbal, akkor értékelni fogunk más ajánlatokat.” – tette hozzá.

Forrás: www.acmilan.hu – RSS