Honvéd: Vignjevic állását nem érinti a nagytakarítás, de a stábot és a keretet is felforgathatják – a részletek

Mint ismeretes, egy új szakmai vezetéstől és az átalakuló játékoskerettől várja a pozitív változást a Budapest Honvéd társtulajdonosa, Mendelényi Dániel. A klubvezető szavaiból kiderült, hogy új sportigazgató vagy szakmai igazgató kerülhet a csapathoz, miközben a játékoskeret is alapos nagytakarításon mehet keresztül.

A csakfoci.hu úgy értesült, hogy a szakmai átalakulás nem érinti majd Nebojsa Vignjevicet: a február elején kinevezett és a kispestieket végül az NB I-ben tartó szerb szakember lesz a következő idényben is a vezetőedző. Az viszont már koránt sem biztos, hogy a stábja is érintetlen marad, elképzelhető, hogy Vignjevic segítői között lesznek távozó, illetve új arcok is.

Ami pedig a játékosokat illeti, annyi bizonyos, hogy tucatnyi futballista (többek között Bőle Lukács, Dejan Drazic, Mohammed Kadiri, Ivan Lovric, Dusan Pantelic, Tamás Krisztián, Tomás Tujvel vagy Zsótér Donát) szerződése jár le az idény végén, közülük pedig lehetnek még olyanok is, akik hosszabbítanak, de többen is távozhatnak a listáról.

Arról már beszámoltunk korábban, hogy Baráth Botondnak is lejár a kispestiekkel kötött kontraktusa és a magyar válogatott védő máshol folytatja pályafutását. Ami pedig Zsótért illeti, érte nyilvánosan “bejelentkezett” nemrég a Puskás Akadémia vezetőedzője, Hornyák Zsolt, aki szívesen látná a középpályást Felcsúton.

A Honvéd-kapus kőkemény szavai: “Azt minden új igazolás le tudja nyilatkozni, hogy ez egy nagy klub, de ennek megfelelően is kell készülni” – interjú