Honvéd: Vignjevic után két magyar, saját nevelésű játékostól is elköszöntek – hivatalos

Pár nappal azután, hogy váratlanul elköszöntek a kispestiek Nebojsa Vignjevic vezetőedzőtől, ezúttal azt jelentették be hivatalosan, hogy szerződése lejártával

távozik a Budapest Honvéd együttesétől két saját nevelésű játékos, Baráth Botond és Nagy Gergő

– előbbi labdarúgóval kapcsolatban korábban megírtuk, hogy egy másik NB I-es csapathoz igazolhat.

Baráth Botond 2008 februárjában érkezett a Magyar Futball Akadémiára, az U17-es és az U19-es csapat után az NB II-ben pallérozódott, majd 20 esztendősen, 2012 augusztusában debütált az NB I-ben (a DVTK-val szemben), ahol összesen 188 mérkőzésen lépett pályára a Honvéd színeiben. Tagja volt a 2016/2017-es szezonban bajnoki címet szerző együttesnek, a Honvéd 100. játékosaként mutatkozott be a magyar válogatottban, majd az amerikai bajnokságban szereplő Sporting Kansas Cityhez szerződött, az elmúlt két évben pedig ismét Kispesten futballozott.

A gyulai születésű Nagy Gergő még 2007 nyarán, 14 évesen érkezett az akkor induló Magyar Futball Akadémiára, bő három évvel később, 17 évesen játszotta az első NB I-es meccsét (a Vasas ellen), amelyet még 217 követett, így az MFA-nevelések közül neki van a legtöbb első osztályú találkozója, továbbá csak ő és Gazdag Dániel mondhatja el magáról, hogy egykori akadémistaként magyar bajnok és Magyar Kupa-győztes lett Kispesten – írja a két játékosról a klubhonlap.

MTK: Nagyon felkapott az NL-ben duplázó válogatott támadó – innen kapott külföldi ajánlatokat