Horner: Ez az ütközés versenybaleset volt

F1

2016. április 17. vasárnap, 14:13

Szerző: Czinege Ádám, fotó: dppi

A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner is állást foglalt Danyiil Kvjat és Sebastian Vettel között történt incidensben. A brit szakember megvédte a fiatal orosz pilótáját.

A négyszeres világbajnok nekitámadt a Red Bull versenyzőjének a futam után, mert úgy gondolta, hogy miatta lökte ki csapattársát, Kimi Raikkönent a verseny első körében. Vettel ezt mondta Kvjatnak: Úgy jöttél a belső íven, mint egy torpedó.

Horner úgy gondolja, hogy egykori pilótájának nincs igaza a balesettel kapcsolatban: „Ha Seb visszanézi a szituációt, meg kell változtatnia a véleményét. Óriási volt a különbség közötte és Kvjat között, a Ferrarik egymással foglalkoztak, Danyiil pedig egyszerűen kihasználta ezt.”

 Dppi_vet_kvyat

A brit szakember így értékelte az első kanyarban látott koccanást: „Őszintén szólva, szerintem ez versenybaleset volt. Nem láttam semmi mást benne. Valaki másra mutogatni nem helyes dolog. Kvjat csak a versenyét futotta, amikor bement az első kanyarba, de azt hiszem, hogy Seb és Kimi is ugyanezt tette.”

„Természetesen, ha meg akarod védeni a pozíciód, akkor elmozdulsz, és balszerencsére pont Kimi volt ott. Ez a versenyzés” – magyarázta Horner. 

Forrás: www.formula.hu – RSS