Horribilis összegű kártérítést kell fizetnie a Milan csatárának

A Sportdöntőbíróság döntése szerint Rafael Leaónak, a Milan portugál csatárának elképesztően magas kártérítést kell fizetnie a Sporting CP javára.

Február végén arról számoltunk be, hogy a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elutasította a Sporting 45 millió eurós kártérítési kérelmét, mivel a testület elfogadhatatlannak nyilvánította a kérést. Az ügy előzménye, hogy Leao 2018 nyarán ingyen igazolt a Lille-hez, miután hatalmas botrány tört ki a portugál együttesénél és a szurkolók betörtek az öltözőbe, majd megtámadták a játékosokat.

Ekkor több játékos is szerződést bontott a Sportinggal, beleértve a 20 éves csatárt is. A lisszaboni együttes azt állította, hogy Leao jogtalanul bontotta fel a megállapodást, amely következtében jelentős összeggel megkárosította a nevelőegyesületét.

A FIFA visszautasítása után az ügyet a Sportdöntőbíróság (CAS) elé vitték. A Sporting hivatalos sajtóközleménye szerint megszületett a CAS döntése. A testület részben megalapozottnak ítélte a vádakat, ezért Rafael Leaót 16,5 millió eurós – több mint 5,1 milliárd forintos – kártérítés fizetésére kötelezték a sportszerződésének jogszerűtlen megszüntetése miatt.

Továbbá a Sportingnak 40 ezer eurót – körülbelül 12,5 millió forintot – kell fizetnie a játékos javára az okozott erkölcsi sérelmekért.

Forrás: www.acmilan.hu – RSS