Hortobágyon és Balatonvilágoson is országos versenyt rendeznek a hétvégén

Holnap veszi kezdetét az 52. Hortobágyi Lovasnapok, mely az ország legnagyobb lovas fesztiválja. Több mind 10.000 néző előtt közel 100 díjugrató fog harca szállni a 3 millió forintos kiemelt pénzdíjazásért. A kilátogató nézők emellett díjlovaglással, fogathajtással, csikós versennyel, Nemzeti Vágta előfutammal, számos bemutatóval és koncertekkel is találkozhatnak a hétvége folyamán.

24993277 1089633357838741 8068366443677445770 n

Eközben Balatonvilágoson sem fognak tétlenkedni a díjugratók, hiszen háromnapos országos versenyt rendeznek immár harmadik alkalommal ebben az évben. A közkedvelt helyszínen ezúttal is szép számú nevezés gyűlt össze, így több mint 500 startot fognak lebonyolítani.

 

Forrás: www.dijugratoszakag.hu – RSS