Horvát bajnokság: Söpréssel bajnok a Jug Dubrovnik

jug-primorj201605

A Regionális Liga után a Horvát bajnokságot is megnyerte a Jug Dubrovnik. Jokovicsék a döntőben söpréssel lettek bajnokok a Rijeka ellen.

jug-primorj201605

Harmadszor örülhet a Jug (Fotó: jug.hr)

 

Ez a szezon a Jug Dubrovniké a Primorje elleni összevetésben. A nyáron nagy volt a jövés-menés mindkét együttesnél, amiből a Jug jött ki jobban, hiszen a horvát bajnokságot is behúzták.

A döntő harmadik meccsén az első negyedben még tudta tartani a Rijeka a lépést a Jug Dubrovnikkal. A másodikban már 4-1-es etappal elkezdett darálni a hazai csapat. A nagyszünet után sem tudott közelebb jönni a vendég Rijeka, és egy 3-0-ás záróakkorddal pontot tettek Jokovicsék a meccs végére és ezzel a párharc végére is.

A dubrovniki együttes a 2012-2013-as szezon után lett ismét bajnok. Az örökmérleget pedig tizenkét első hellyel vezetik, második a Mladost Zágreb tizzel, harmadik a Rijeka kettővel, míg negyedik a Posk eggyel. A Jug-nak itt még nem ért véget a szezon, hiszen a Bajnokok Ligája négyes döntőjére is hivatalos a csapat.

Horvát bajnokság, döntő: (harmadik mérkőzés)

Jug CO – Primorje EB 13-7 (3-4, 4-1, 3-2, 3-0)
vezette: Filippo Gomez (olasz), Adrian Alexandrescu (román).

Jug Dubrovnik : Bijacs – Macan 1, Fatovics 1, Loncsar, Jokovics 3, Garcia 1, Markovics, Ivankovics, Bautovics Perrone 2, Benics 1, Obradovics 3, Popadics, J. Vrlics. vezetőedző: Vjekoslav Kobescsak.

Primorje Rijeka: Vićan – Burics 1, Radu 3, Krapics, M. Vrlics 1, Vukicsevics, Muslim, Petrovics, Dedovics 1, Echenique, Setka 2, Boskovics, Jelovina, Buljubasics. vezetőedző: Ivan Asić.

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS