Horvát győzelem a Gyermekotthonok Európa Kupájában

Nagy sikerrel zárult a Hit és Sport Alapítvány és a Magyar Labdarúgó Szövetség közös rendezésében lezajlott Gyermekotthonok Grassroots Labdarúgó Európa Kupa Döntő Kecskeméten.

A kecskeméti viadalon öt napon keresztül küzdött egymással 13 ország 16 gyermekotthonának csapata, amelyeket állami gondoskodásban élő fiatalok alkották. A rekkenő hőségben is nagy lelkesedéssel játszottak a jól felkészített csapatok, a mérkőzések végig színvonalas, szoros küzdelmeket hoztak.

Magyarországot hagyományosan négy csapat képviselte, és hogy nem érdemtelenül, azt bizonyítja: közülük három sikeresen jutott túl a csoportküzdelmeken, sőt a címvédőként induló Komádi csapata végül ismét dobogón végzett.

Külön érdekesség volt, hogy a tornán először szereplő bolgár csapat vezetője az orthodox egyház területi pópája volt, aki a csapatban játszó gyerekek intézményeinek vezetője is.

– Idén is nagy sikerrel zajlott le a torna, amelynek népszerűségét és fontosságát az is jól mutatja, hogy megtisztelte jelenlétével – többek között – Bisserka Benisheva, Bulgária Magyarországi nagykövete és dr.Salacz László országgyűlési képviselő – fogalmazott Petrika Ibolya, az MLSZ Grassroots szociális programjának vezetője.

Végeredmény:

1. helyezett: Horvátország

2. helyezett: Lengyelország

3. helyezett: Komádi

4. helyezett: Szerbia

5. helyezett: Somogyvár

6. helyezett: Románia

Különdíjasok:

Legjobb mezőnyjátékos: Marko Petrovics (Horvátország)

Legjobb kapus: Daniel Kaczynski (Lengyelország)

Gólkirályok: Piukovics Mátyás (Somogyvár), Holló József (Komádi)

Forrás: www.mlsz.hu – RSS