Horváth Attila elégedett

Vasárnap este a Népligetben a Budakalászt fogadta az FTC a férfi kézilabda NB I 12. fordulójában. A 45. percig fej-fej mellett haladtak a csapatok, a hajrában azonban a Fradi felőrölte ellenfelét és 32:25-re nyert. A találkozó után beszélgettem Horváth Attilával, a zöld-fehérek mesterével.

-A kötelező győzelmeket hozták, szám szerint hetet, az elveszített meccsek közül pedig Tatabányán és Csurgón is helytálltak. Elégedett a csapatával?

Horváth Attila: Feltétlenül, teljesítettük a célkitűzésünket, bár még egy mérkőzésünk hátra van idén. Szombaton Balatonfüreden győzni szeretnénk esélyesebb ellenfelünk ellen.

– Nyáron több játékost igazoltak, közülük Ancsin Gábor és Schuch Timuzsin sokszoros válogatottak Veszprémből érkeztek.

H.A.: Szerencsére az új játékosok hamar beilleszkedtek, többségük komoly erősítést jelent.

– Ugyanakkor az utánpótlás területén is nagyszerű munka folyik a Fradiban. Ifjúsági csapatuk az első helyen zárta az őszi idényt.

H.A.:Igen, Kiss György és a stábja hosszú évek óta eredményesen tevékenykedik a fiatalokkal. A felnőtt keretünkből Holdosi Bence, Lukács Péter és Szakály Benedek is az ifjúsági korosztályhoz tartozik még.

– Tavaly december közepén nevezték ki a Ferencváros vezetőedzőjének. Hogy érzi magát a klubban?

H.A.: Most már sajáttapasztalatom alapján mondhatom, hogy a Fradi egy egészen különleges közösség.Nem véletlen, hogy a legnépszerűbb egyesület Magyarországon és ki meremjelenteni, hogy egész Európában kevés hasonlóan jó szellemiségű klub működik.     

T.G.