Horváth F. a VAR-ról: „Nem tervezem, hogy a kertbe is beszerzek egyet” – edzői várakozások a szombati NB I-es meccsek előtt

OTP Bank Liga, 2. forduló

Mezőkövesd – Zalaegerszeg, 17:45

Pintér Attila (Mezőkövesd): “A Paks elleni sikerünk már a múlthoz tartozik és nem szeretek a múlttal foglalkozni, ugyanakkor azt gondolom, hogy minden győzelem nagyon fontos és jó érzés, hiszen a három pont megszerzése az elvégzett munka gyümölcse. Ahogy korábban is többször mondtam, egy meccs sem könnyű ebben a 12 csapatos bajnokságban, minden egyes mérkőzésen meg kell küzdeni a 3 pontért. A Zalaegerszeg megmutatta az erejét a MOL Fehérvár ellen, ráadásul a tudomásom szerint múlt héten két-három minőségi játékost igazoltak, akikkel sokat erősödtek. Azt gondolom, hogy most még korai lenne egy-egy csapat erősségeiről és gyengeségeiről beszélni, ehhez el kell telnie 4-5 fordulónak. Addig is fontos, hogy alaposan felkészüljünk az ellenfélből és igyekszünk majd az akaratunkat rájuk erőltetni. Nehéz helyzetben vagyunk, hiszen két balbekkünk, Vadnai és Vajda sem állhat rendelkezésre. Vajda kiesését nagyon sajnálom, hiszen egy rendkívül jó gondolkodású játékos, igazi csapatember, az elvesztése komoly érvágás számunkra. A szurkolóink minden egyes mérkőzésen nagyon fontosak, hiszen olyan plusz energiákat tudnak mozgósítani a csapatban, amire most szombaton is nagy szükségünk lesz.” (mezokovesdzsory.hu)

Waltner Róbert (ZTE): “A vasárnapi döntetlen jó eredmény volt, hisz a Fehérvár nagyszerű csapat, több válogatott játékossal a keretében. A csapat mindvégig fegyelmezetten játszott és úgy gondolom, hogy megérdemeltük az egy pontot. Pozitívan tekintünk a Mezőkövesd elleni összecsapásra is, minden meccs más, de mindenképp szeretnék jó eredményt elérni. Bízok benne, hogy minél hamarabb megszerezzük az első győzelmünket.” (ztefc.hu)

MTK Budapest – Budapest Honvéd, 20:00

Giovanni Costantino (MTK): “Megfelelő hozzáállással kell odaállnunk és játszanunk kell a játékunkat. A Honvéd jó csapat, nyerni jönnek ide. Láttam a Debrecen elleni meccsüket, agresszíven játszanak, tehát javítanunk kell a hibáinkat és készen állni a találkozóra. Sok barátom van a Honvédnál, szóval ha kiemelek valakit, akkor hívni fognak azok, akikről nem ejtettem szót. Az egész csapatra kell készülnünk, hiszen jó első félidőt játszottak a Debrecen ellen, utána a piros lap megváltoztatta a meccset. Két külön filozófia fog összecsapni: a Honvéd nagyon sok pénzt fektetett abba, hogy dobogós legyen, míg mi igyekszünk fiatalokat is beépíteni és fejleszteni őket, hiszen sok tehetség van a keretünkben. A játékstílus is más, hiszen mi a labdabirtoklásra törekszünk, míg a Honvéd direktebb focit játszik.” (mtkbudapest.hu)

Horváth Ferenc (Honvéd): “„Azt gondolom, mindenkinek jót tett, hogy a vasárnap szünnap volt és hétfő délután, újult erővel vághattunk bele a hétbe, amelyet természetesen a mögöttünk hagyott találkozó tanulságaival indítottunk. Tényleg jó volt látni az első félidőt, hiszen ezért dolgoztunk egész nyáron, emiatt is volt fájó, hogy a második így alakult. Jobb helyzetkihasználással, kevesebb hibával kell futballozni, és továbbra is hinni magunkban, az elvégzett munkában, s úgy érzem, hogy ebben nincs is probléma. Ami a VAR-t illeti, egyelőre nem tervezem, hogy a kertbe is beszerzek egyet, nem én leszek a támogatók élharcosa, de el kell fogadnunk, mostantól ez is része a játéknak, s ahogy mondtam, biztos vagyok benne, hogy a bírói ítéletekhez hasonlóan, a videóbírós ítéletek is kiegyenlítik majd egymást hosszú távon. Bár idegenben lépünk pályára, nem lesz ismeretlen a közeg, hiszen az elmúlt éveket a Hidegkuti Stadionban töltöttük, biztosan megtalálom majd az öltözőnket. Felkészültünk az MTK-ból, emellett pedig kiemelt figyelmet fordítottunk arra, hogy a saját játékunk jól működjön, hiszen az a legfontosabb, hogy fegyelmezettek legyünk, küzdjünk egymásért, a Honvédért. Jól és legfőképpen eredményesen kell futballoznunk szombaton.” (honvedfc.hu)