Horváth Ferenc a Vidi-meccs bíráskodásáról: „Ezt ma profin elintézték” – így látták az edzők

Puskás Akadémia – MTK Budapest 3-0

Beszámoló és videók itt! | Közvetítés percről percre itt!

Hornyák Zsolt (Puskás Akadémia):Nagyon jó volt ma a csapatom hozzáállásá. Az első félidőben nem hagytunk kétséget afelől, hogy ki lesz itt az úr a mai mérkőzésen. Taktikailag betartottuk mindent, amit elterveztünk, és már az első félidőben sikerült megérdemelten előnybe kerülnünk. Mindenki retteg a 2-0-s eredménytől, ami mindig veszélyes lehet. Aztán az MTK kicsit kockáztatott, megpróbált visszajönni a mérkőzésbe, második félidőben átrendezve a sorait a cserékkel. Erre sikerült reagálnunk a góllal, kicsit később, mint ahogy elterveztük. De nagyon sok nagy helyzetünk volt kontrából, a második félben korábban is megrúghattuk volna a harmadikat, meg voltak rá a lehetőségeink. Dicsérnem kell a hozzáállást, az elszántságot, a taktikai fegyelmet, ami a csapatomat jellemezte a pályán, ez volt eltervezve a meccs előtt is. Azt, hogy sikerült a győzelem, annak köszönhető, hogy ezek az alapvető dolgok be voltak ma tartva.

(Fotó: pfla.hu)

Michael Boris (MTK):Úgy érkeztünk a mérkőzésre, hogy győzni szerettünk volna. Ennek megfelelően aktívan kezdtünk, sokat volt az ellenfél térfelén a labda a meccs elején, de aztán mégis mi kerültünk korán hátrányba. Jobban kellett volna védekezni annál a szituációnál, hiszen minőségi játékosai vannak az ellenfélnek, akik megbüntetik a hibákat. Mentünk tovább előre, Prosser egyenlíthetett is volna, de kimaradt a lehetőség. Aztán jött a büntető, talán felesleges volt így odalépni abban a szituációban. Még 2-0 után is visszajöhettünk volna a meccsbe, még annak ellenére is, hogy csütörtökön komoly mérrkőzésünk volt, mi voltunk azok, akik próbáltak irányítani, de így sajnos nehéz jó eredményt elérni, hiszen amíg mi nem éltünk a lehetőségeinkkel, addig a hazaiak kíméletlenül kihasználták az adódó esélyeket – ez a mérkőzés is megmutatta, miért állnak a második helyen. (mtkbudapest.hu)

Bp. Honvéd – MOL Fehérvár 2-3

Beszámoló és videók itt! | Közvetítés percről percre itt!

Horváth Ferenc (Bp. Honvéd):A mérkőzésnek abban a részében sikerült fordítani, amikor nem játszottunk jól, de nem is játszottun rosszul. A második félidő már egy kicsit más volt, nagyon mélyen védekeztünk, és ezt egy jó csapat kihasználja. A második félidőben nem tudtuk megtartani a labdát, az elől lévő játékosaink nem nagyon tudtak extrát hozzátenni, de még így is megvoltak a lehetőségeink kontrából, és viszonylag stabil volt a védekezésünk. Nem mondom azt, hogy győzelmet érdemeltünk volna, játszani ezt a játékot most nem sikerült annyira.

De nem csak két csapat van pályán, hanem három, és a harmadiknak szintén nagyon jól kell működnie egy mérkőzésen. Ezt ma profin elintézték… Abban bízom, hogy mindenkinek, aki részt vett ebben, ugyanolyan éjszakája lesz, mint nekem…

már büntetés van érte edzésen és az edzőmérkőzéseken is az utolsó pillanatban elveszített meccsekért, de valahogy nem tudjuk ezt a dolgot levetkőzni.

De szerintem nem nekem kéne most magyarázkodni a meccsről, hanem valaki másnak.

Szabics Imre (MOL Fehérvár):Az első félidő kiegyenlített játékot hozott, de úgy érzem, akkor is nekünk voltak nagyobb lehetőségeink. A második félidő alapján viszont teljesen megérdemelten fordítottuk meg a mérkőzést, hiszen többet tettünk annak érdekében, hogy megszerezzük a három pontot. Minőségi labdabirtoklásunk volt, sokkal jobban tudtuk járatni a labdát, sokkal jobbak voltak a pozícióink és jobban tetszett a támadójátékunk is. A második játékrészben az ellenfél kicsit passzívabb volt – hogy ez tervezett volt-e részükről, vagy egyszerűen nem tudtak velünk mit kezdeni, ezt nem tudom megítélni, azonban az, hogy egy hétközi kupameccs után, ahol nagyon komoly energiákat mozgósítottunk, egy ilyen minőségű második félidőt tudtunk produkálni, komoly fegyvertény. Úgy éreztem, segíteni fogja a csapatot, ha Houri játékszervezésben, a két hatos egyikeként tudja támogatni az előrejátékunkat, meg is lett az eredménye, jól szállt be, de ezt elmondhatom Funshóról és Zivzivadzéról is. Minden játékos teljesítményével elégedett voltam egyébként, a cserék azért történtek, mert a mérkőzés menete megkívánta a változtatásokat. Nagyon fontos, hogy azok a játékosok hozzá tudjanak tenni a játékunkhoz, akik a 60. perc környékén állnak be, hiszen ilyenkor szoktak eldőlni a mérkőzések. Így lehetünk igazán egy csapat, ha a padról is minőségi labdarúgók szállnak be és meg akarják nyerni a mérkőzést. Ha a döntetlent bármikor is elfogadtam volna, akkor hamarabb lépem meg az utolsó cserét (Nikolicsot Alef váltotta a ráadásban – a szerk.) (molfehervarfc.hu)