Hosszabbított a Milan és az Emirates – hivatalos

Tovább folytatódik a Milan és az Emirates légitársaság több mint egy évtizede tartó együttműködése.

Az elmúlt 10 évben az Emirates volt a Milan főszponzora és az aktuális szerződés – amit még Adriano Gallianiék kötöttek – 2020 nyaráig szólt. A várakozásoknak megfelelően a felek meghosszabbították a szerződést és a hivatalos bejelentés meg is történt egy nappal a 2020/21-es idényre szóló hazai mez bemutatása előtt.

“AZ AC MILAN ÖRÖMMEL JELENTI BE, HOGY MEGHOSSZABBÍTOTTA A SZPONZORI MEGÁLLAPODÁSÁT A VILÁGSZÍNVONALÚ EMIRATES LÉGITÁRSASÁGGAL A 2022/2023-AS IDÉNY VÉGÉIG. AZ EMIRATES LOGO TOVÁBBRA IS AZ ELSŐ CSAPAT ÉS AZ UTÁNPÓTLÁSBAN SZEREPLŐ CSAPATOK MEZÉN FOG SZEREPELNI, AHOGY AZ ELMÚLT 10 ÉVBEN.”

Olvasható a közlemény a klub hivatalos honlapján. Az egyezség tehát 2023 nyaráig szól, vagyis három évvel hosszabbítottak.

Az új szerződés pénzügyi vonatkozásairól is derültek ki részletek. A korábbi egyezség éves szinten körülbelül 18 millió eurót hozott a Milan kasszájába, míg az új kontraktus némi csökkentést tartalmaz – tekintettel a csapat elmúlt évekbeli teljesítményére és eredményeire, valamint a Bajnokok Ligája-szereplés hiányára. A Calciomercato szerint a Milan az előző megállapodáshoz képest nagyjából 15 százalékkal kap kevesebbet az arab légitársaságtól.

Forrás: www.acmilan.hu – RSS

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.