Hosszabbított magyar játékosával a Girona – HIVATALOS

Miután néhány héttel ezelőtt a felnőtt csapatban is bemutatkozott, a Girona megújította a magyar korosztályos válogatott játékosa szerződését…

(Photo by Joan Valls/Urbanandsport/NurPhoto via Getty Images)

A spanyol bajnokságban (La Liga) szereplő Girona a pénteki napon jelentette be, hogy további három évvel, 2028-ig meghosszabbította fiatal magyar védője , Yaakobishvili Antal jövő nyárig érvényes szerződését.

A 19 éves hátvéd 2017-ben az MTK akadémiájáról került ki Spanyolországba, 2021 óta erősíti a katalán együttest. Yaakobishvili először a Girona U19-es, majd a B csapatában játszott, januárban pedig sérülések miatt a felnőtt csapatban is bemutatkozhatott. A fiatal labdarúgó a Király-kupában a Rayo Vallcano ellen 45 percet kapott, míg a Mallorca elleni összecsapást már végig is játszotta, a kettő közt pedig 61 percet töltött a pályán a Sevilla elleni spanyol bajnokin.

Yaakobisvili Budapesten született, édesanyja magyar, édesapja grúz, két évet Izraelben is élt, a három lehetséges állampolgárása közül azonban korosztályos szinten a magyar válogatottat választotta. A hátvéd 2021 óta az U18-as, az U19-es és immár az U21-es válogatott is szerephez jutott.

Antal 17 éves öccse, Yaakobisvili Áron a Barcelona utánpótláscsapatában véd, néhány alkalommal már a Barca első együttesének kispadjára is leülhetett.

 fociclub

A Hosszabbított magyar játékosával a Girona – HIVATALOS bejegyzés először Hírpláza-én jelent meg.