Hosszú Katinka szeretne Milák Kristóf helyében lenni

Pihenten, frissen versenyez Hosszú Katinka a kvangdzsui úszó-világbajnokságon, ahol a háromszoros olimpiai bajnok 200 méter vegyesen már begyűjtötte sorozatban negyedik vb-elsőségét, Milák Kristóf szerdai világcsúcsa pedig még inkább motiválja a folytatásra.

Fotó: MTI / Kovács Tamás archív

“Frissnek érzem magam, ezért is tudtam ma reggel úszni a váltóban és ott leszek a döntőben is. Ugyanakkor fontos, hogy pihent legyek a négy vegyes miatt, hiszen ott az utolsó nap van a döntő” – mondta a 30 éves Hosszú az egyik legnagyobb úszó sportszergyártó cég által szervezett csütörtöki, nemzetközi sajtóbeszélgetésén.

Az eseményen szinte elsőként került szóba Milák Kristóf 200 méter pillangón úszott óriási világcsúcsa: “Az edzőkkel közösen néztük a döntőt, egyszerűen nem találtam a szavakat, történelmet írt. Nagyon érdekes érzés volt, hogy egy honfitársamnak szurkolhattam a világcsúcsért, ráadásul mi nap, mint nap ugyanott készülünk a Duna Arénában, elképesztő pillanatok voltak. Egyúttal nekem is óriási motiváció, szeretnék újra az ő helyében lenni” – utalt arra, hogy továbbra is üldözi saját világrekordjait 200 és 400 méter vegyesen.

Hozzátette, természetesen egy-egy jó tanáccsal ellátta már a 19 éves Milákot, de leszögezte, ő egy igazi bajnok, aki maga is képes “boldogulni”.

Hosszú a jövő évi tokiói olimpiával kapcsolatban elmondta, elsősorban ezúttal is a 200 és 400 méter vegyesre fog koncentrálni, a játékok úszóversenyeinek időbeosztása alapján pedig várhatóan 100 és 200 méter háton indul majd – Rióban előbbi számban arany-, utóbbiban ezüstérmet nyert. Az MTI érdeklődésére elmondta, az egyik kedvence továbbra is a 200 méter pillangó, ezért is bosszankodik duplán amiatt, hogy a világbajnokságra válogató országos bajnokságon ketten is (Kapás Boglárka és Szilágyi Liliána) jobbat úsztak nála, hiszen így Kvangdzsuban nem indulhatott el, Tokióban pedig a program miatt egészen biztos, hogy nem állhat rajthoz – a 200 méter pillangó elődöntőjét és 200 méter vegyes döntőjét szinte egymás után rendezik.
Újságírói kérdésre elmondta, hogy az üzleti ügyeivel ideiglenesen nem foglalkozik, és két év szünetet rendelt el tavaly ezen a téren, annak érdekében, hogy kizárólag az olimpiai felkészülésre koncentráljon – napi nyolc-tíz órában. Hozzátette, már a mostani világbajnokságon is bebizonyosodott számára, jó döntést hozott.

Hosszú beszélt arról is, hogy a világbajnokságon néhány sportoló a sokadik doppinggyanújába keveredett kínai Szun Jang jelenléte miatt tiltakozott, s nem álltak fel a háromszoros, már tizenegyszeres vb-győztes ázsiai úszó mellé a dobogóra. “Sokat beszélgettünk erről az úszókkal, a legnagyobb probléma szerintem az, hogy nem ismerjük a teljes ügyet, márpedig minden történetnek két oldala van. Ameddig nem tudjuk meg a teljes igazságot, nagyon nehéz állást foglalni.” – fogalmazott Hosszú Katinka.

A jövő évi olimpia házigazdái a japán úszókról kérdezték a nyolcszoros világbajnokot, aki elmondta, két éve a Duna Arénában fantasztikus érzés volt hazai publikum előtt versenyezni, és ez vár majd a japánokra is Tokióban. Ugyanakkor érezte a rá nehezedő nyomást is Budapesten, márpedig egy olimpia még ennél is nagyobb felelősséget tehet a rendező ország versenyzőire.

(MTI-uszosport.hu)

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS