Hosszú WEC-karrierről álmodik az ex-F1-es pilóta

WEC

2016. március 26. szombat, 12:27

Will Stevens 2016-ban a Manor LMP2-es csapatánál tekerheti a kormányt – rövid, egy éves F1-es szerepvállalása után azt reméli, a Hosszútávú-vb-n sokkal több időt tölthet majd el.

Miután a szezon előtt a Manor bejelentette, hogy  Pascal Wehrlein-Rio Haryanto párossal fog rajthoz állni a 2016-os F1-es szezonban,  a sokáig reménykedő Will Stevens ülés nélkül maradt. De nem sokáig kellett ugyanis bánkódnia, hiszen pont a Manor volt az, aki segítő kezet nyújtott neki, egy LMP2-es ülés képében.

„Úgy vélem, nagyon jó helyzetben van most a karrierem” – nyilatkozta Stevens a Motorsport.com-nak. „Hosszú távon ez a bajnokság a legjobbak között van, én pedig nagyon várom már, hogy együtt dolgozzak Johnnal és a csapattal. Most már nagyon jól ismerjük egymást, ezért nagyszerű, hogy együtt kezdjük meg ezt az új kalandot.”

Stevens abban reménykedett, hogy idén is az F1-ben marad majd, de az új lehetőség miatt sem bánkódik, és ismét meg szeretné tapasztalni, milyen az élmezőnyben autózni. „Természetes, hogy minden pilóta az F1-ben akar versenyezni. Ott voltam, és megtapasztaltam, hogy milyen, és nagyon keményen harcoltunk azért a helyért.

„Néhány külső tényező változtatta meg a döntéshozók véleményét, de most már nagyon boldog vagyok azzal, ami előttem áll ebben az évben. Nagyon sok munkám lesz, de remélem ismét dobogókért és győzelmekért fogok harcolni. Számomra a hosszútávú versenyzés új kihívást új irányt jelent, ahogyan a csapat számára is. Egyre többen kezdik el ezt az utat járni, és remélem, nagyon sokáig fogok ezzel foglalkozni. Az LMP1-es, gyári csapatoknál versenyző pilóták hosszú időt szoktak eltölteni itt.”

A brit pilóta kitért fiatal korára is: „Még mindig csak 24 éves vagyok, úgyszólván eléggé fiatal a hosszútávú versenyzéshez. Ha megnézzük, kik versenyeznek az LMP1-ben, és mikor hagyják abba – még nagyon messze a vége. Nehéz rámutatni, hol is fogsz kikötni, viszont mindenki tudja, hogy mit szeretne elérni az életben, és mit szeretne később csinálni – ez az én esetemben is egyértelmű. Olyan sikeres szeretnék lenni, mint amennyire csak lehet, és olyan sok versenyt akarok megnyerni, amennyit csak tudok. Minden, amit teszek majd, ennek rendelek alá” – tette hozzá Stevens.

Forrás: www.formula.hu – RSS