Hülkenberg: A csapat jól rögzítette a kereket

F1

2016. április 16. szombat, 14:26

Szerző: Berta Kitti; Fotó: Force India

Nico Hülkenberg nem érti, miért gurult el a kereke az F1 időmérő edzésének második szakaszában, hiszen biztos benne, hogy a garázsban megfelelően rögzítették a szerelők.

Néhány perccel a Q2 vége előtt Hülkenberg kereke egyszerűen lejött az autójáról, majd piros zászlóval meg is szakították az időmérő edzést. A versenybírák megvizsgálták az esetet, és úgy határoztak, hogy a csapat hibázott, ezért három rajthelyes büntetést róttak ki a német pilótára, így a tizedik pozíció helyett csak a tizenkettedik helyről rajtolhat vasárnap.

 Hülkenberg

„Őszintén szólva nem tudom, mi történt” – nyilatkozta Hülkenberg, aki szerint semmiféle jele nem volt annak, hogy probléma lenne. „Mindannyian láttuk, hogy lejött a kerék, de hogy miért és hogyan, azt nem tudom. Megfelelően volt rögzítve, amikor kihajtottunk a garázsból, mert nem éreztem semmit. Nem éreztem, hogy laza lenne, és kormányzás szempontjából sem volt jele. Egyik pillanatban fent volt, aztán már nem. Amikor lejött, az hirtelen történt, de kis sebességgel mentem, így gyorsan és biztonságosan le tudtam állítani az autót.”

„Nem volt probléma azzal, ahogy feltették a gumit, azt hiszem, hogy utána történt valami. Nagyon kiábrándító dolog, mert versenyképesek voltunk ezen a hétvégén, és szerettem volna kint lenni a Q3-ban is. A holnapi verseny érdekes lesz, és remélhetőleg jobban mennek majd a dolgok, mint ma” – folytatta a német.

A Force India vezérigazgatója, Otmar Szafnauer hozzátette, meg fogják vizsgálni az esetet, hogy rájöjjenek, pontosan mi történt: „Szokatlan dolog azt látni, hogy a kerék lejön. Tovább kell vizsgálnunk az esetet, hogy pontosan megértsük, mi történt.”

Forrás: www.formula.hu – RSS