Hülkenberg: Meg sem hallgattak, mielőtt megbüntettek

Nico Hülkenberg, Felipe Massa (Fotó: Charniaux / XPB Images)

Nico Hülkenberg, Felipe Massa (Fotó: Charniaux / XPB Images)

Az idei Szingapúri Nagydíj sem múlt el baleset, s ezáltal biztonsági autós fázis nélkül. A kavarodást ezúttal Nico Hülkenberg és Felipe Massa ütközése okozta. A német egy körrel williamses ellenfele előtt állt ki a boxutcába, aztán amikor a brazil is kerékcserére szánta el magát, a box kijáratánál éppen Force Indiájába ütközött – szó szerint. Massa a belső íven blokkoló első kerékkel próbálta elkerülni a koccanást, ám Hülkenberg mellett már nem marad elegendő helye. A Force India a falban kötött ki, 2008 ezüstérmese folytatni tudta a versenyt.

 

Az FIA versenybírái azonnal vizsgálni kezdték az ügyet, s megállapították, a német tehető felelőssé a történtekért. Hülkenberg három rajthelyes hátrasorolásos büntetést kapott a következő futamra. A szakértőként dolgozó volt F1-es versenyzők egyetértettek az ítélettel. „Nem tudom, Massa mit tehetett volna másképp. Nico Hülkenbergnek látnia kellett volna őt” – vélekedett az esetről a BBC-s David Coulthard. „Helyet kellett volna hagynia neki, ha tudta, hogy érkezik” – értett egyet kollégájával Martin Brundle is. A világbajnok Nigel Mansell viszont inkább a boxutca kijáratának furcsa kialakítását okolta a történtekért. „Nagyon szerencsétlen versenybaleset. Nem vagyok biztos abban, hogy bármelyik versenyzőt is lehetne hibáztatni. A gondot a box kijárata okozta. Nagy kár” – írta közösségi oldalán.

Hülkenberg kiesése pillanatában láthatóan ellenfelét okolta a történtekért, aztán viszont már inkább az FIA döntése miatt mérgelődött. „Ez eléggé frusztráló – kétszeresen is, hiszen jó versenynek tűnt, ráadásul ennyire korán kellett föladnom. A versenyíven voltam, így mentem bele a hármas kanyarba. Ő a boxból jött ki, és belém jött hátulról. Elég furcsának találom, hogy máris megkaptam a büntetést, és még csak meg sem hallgatták a különböző nézőpontokat. De igyekszem továbblépni” – nyilatkozta a német a futam közben a Sky Sportsnak. Majd elárulta, valójában látta Massát, de nem gondolta, hogy veszélyt jelent majd rá. „Láttam, hogy érkezik, de tudtam, hogy én vagyok elöl. És ő jött nekem hátulról.”

Forrás: www.telesport.hu – RSS