Hülkenberg: Nem kellene sterilizálni az F1-et

F1

2015. szeptember 3. csütörtök, 18:17

Aki együléses autókkal kezd versenyezni, tisztában van vele, hogy milyen veszélyek leselkednek rá a versenypályán, és Nico Hülkenberg szerint ez elegendő érv amellett, hogy ne fedjék be a pilótafülkéket.

Jules Bianchi és Justin Wilson halálos kimenetelű versenybalesetei után újra terítékre került a zárt pilótafülkék kérdése, amiben már számos jelenlegi és egykori pilóta kifejtette véleményét, amelyek pedig nagyjából egyenlő arányban csoportosulnak a két tábor között.

A Force Indiánál vezető – de a Hosszútávú Világbajnokságban a zártfedelű autókkal is tapasztalatot szerzett – Nico Hülkenberg éles véleménye szerint semmi szükség burkot emelni az F1-es pilóták feje köré, még akkor sem, ha annak hiánya egyes szerencsétlen helyzetekben súlyos balesetet is vonhat maga után.

Dppi_00115010_437

„Vannak előnyei és hátrányai, de az én szememben az együléses autók pilótafülkéjének nyitottnak kell maradnia” – hangsúlyozta Hülkenberg Monzában. „Amikor eldöntjük, hogy ezt fogjuk csinálni, tisztában vagyunk vele, hogy milyen kockázatokkal jár. Megtörténhet, hogy veszélybe kerülünk, de ez az egész a versenyzés génjeiben van. Nem lenne szabad mindent sterilizálni és a kelleténél jobban védeni. Ez nem tenne jót a sportnak, és talán a vonzereje is csökkenne ezáltal.”

Williamses kollegája, Valtteri Bottas azonban teljesen másképp látja a helyzetet, szerinte ha a sport képes tovább javítani az autók biztonságán, nem lenne szabad elszalasztani a lehetőséget.

„Miért is ne? Amíg nem nehezíti a versenyző számára a látást, addig szerintem semmilyen árnyoldala nincs” – vélekedett a finn. „Több baleset is történt amiatt, mert valami eltalálta a pilóták fejét, így ha bármi olyat is találnánk, ami képes védelmet nyújtani, az jól jönne. Sokan azt mondják, hogy zárt pilótafülkével az F1-es autók már nem is F1-es autók lennének, de én nem értem, hogy miért jelentene ez ekkora különbséget.”

Forrás: www.formula.hu – RSS