Hülkenberg: Veszélyes a Ferrariról álmodni

F1

2016. január 16. szombat, 13:23

Szerző: Strommer Benjamin, Fotó: Sahara Force India Formula One Team

A Force India pilótája nem fantáziál a Scuderiánál versenyzésről, elégedett jelenlegi F1-es csapatával. Elmondta azt is, mit gondol arról, hogy az istálló megtartotta Kimi Raikkönent.

A most 28 éves német versenyzőt 2010-es bemutatkozó szezonja óta számos alkalommal szóba hozták egy nagycsapatba való igazolással – elsősorban a Ferrarit emlegették. Azóta hat év telt el, Nico Hülkenberg azonban következő szezonjára is egy középcsapat, a Force India színeiben készül. A versenyző elégedett jelenlegi csapatával, és elárulta, nem szokott feljebblépésről ábrándozni:

„Meghosszabbítottam szerződésem a Force Indiával, és azon leszek, hogy a legjobb teljesítményt szállítsam. Számomra nem csak az a fontos, hogy hányadik rajtsorban vagyok. A Formula-1 mindig is csapatsport volt. Az emberekről szól, akikkel együtt dolgozol, én pedig jelenleg nagyon elégedett vagyok a csapatommal” – beszélt a formula1.com-nak Hülkenberg.

Arról, hogy a közeljövőben csatlakozhat-e a Ferrarihoz, a következőképp vélekedik: „Amint mondtam, egyelőre nagyon boldog vagyok ott, ahol vagyok. A Force India egy cool csapat. Az álmodozás pedig veszélyes dolog az F1-ben, főleg, amikor vörös színben álmodsz” – mondta a német nevetve. Arról is kérdezték, egyetért-e Kimi Raikkönen megtartásával. „Kimi továbbra is nagy név az F1-ben, a Ferrarinál pedig remek szakemberek vannak, akiknek a döntéshozás a dolguk. Azt hiszem, tudják, mit csinálnak.”

Bár Hülkenberg öt szezont töltött már a Formula-1-ben, dobogóra még sosem állt. A versenyző egyik fő célja 2016-ban a pódium megszerzése lesz.

Forrás: www.formula.hu – RSS