Hullámvölgy, hullámhegy

Tavaly majdnem abbahagyta a sportlövészetet a 15 éves Horváth Lea, aki nemrég rangos horvátországi felnőttversenyen szerzett bronzérmet a felnőttek között. Ikertestvére, Zoé is sportlövő, edzője pedig az olimpikon, Európa-bajnok Miskolczi Julianna, aki a szorgalmat és a jövőt látja Leában.

reb  Ha „fiatal a felnőttek között” típusú sportlövőre gondolunk, rendre Péni István jut eszünkbe. A még mindig csak 19 éves, évek óta a legjobbak között is sikeres UTE-sportoló rendre magára irányítja a figyelmet. Az elmúlt két szezon alapján pedig a 15 éves Gáspár Lalita neve ugorhat be, aki csapatban már Európa-bajnokságot nyert a felnőtt korosztályban.

Nemrég a komáromi fiatal, Horváth Lea alkotott maradandót: a Horvátországban, Salonában rendezett, olimpikonokat is felvonultató nemzetközi felnőttversenyen lett harmadik légpuskában – mindössze 15 évesen.

horvath_lea

Horváth Lea felnőttek között szerzett bronzérmet Horvátországban

„Óh, már az is nagy szó volt, hogy egyáltalán döntőbe jutottam – mondja a Komárom Városi SE tinédzsere. – Nem először indultam felnőttek között, de ennyire rangos versenyen, ahol a sportág klasszisai szerepeltek, még nem vettem részt. Végig nagyon izgultam, mert nem akartam leégni vagy kilógni a sorból. Valamelyest megnyugodtam, amikor a döntőben nem én estem ki először, a bronzéremmel pedig mindenképpen felülmúltam a várakozásaimat.”

Horváth az alapversenyben 415,7 kört lőtt, s ötödikként jutott a fináléba, ahol 184 körrel nyert bronzérmet. Az alapversenyes eredményére edzője, a versenyt egyébként megnyerő Miskolczi Julianna azt mondta, hogy a tanítvány ezzel az eredménnyel biztosan döntős lenne a junior Európa-bajnokságon.

Ahhoz képest, hogy Lea egy éve még a sportággal is felhagyott volna, minimum megsüvegelendő a helyezés.

„Tavaly nagyon nem ment a lövés, egy hónapig edzésre sem jártam, tényleg úgy éreztem, hogy abba akarom hagyni. A kihagyás alatt azonban hiányoztak a társak, a hangulat, s aztán az ősztől újjáépítettük a lövőtechnikámat.”

Miskolczi szerint küzdelmes időszakon vannak túl, de Lea folyamatosan fejlődik. Az év elején a győri Eb-n is szerepelt, s a serdülőkorosztályból az ifjúságiak közé lépve elsősorban a korosztályos kontinensviadalon való indulás a cél.

„Sok gyerek lő rossz technikával, minél hamarabb túl akarnak lenni a lövésen, pedig az előkészítésnek, a légzésnek, a célzásnak és a sütésnek is megvan a maga ideje, fontos, hogy a teljes folyamat megfelelő ritmusban menjen végbe – veszi át a szót az olimpikon tréner. – Lea technikáját újra kellett építeni, mert fizikailag és szellemileg mostanra érett meg erre a feladatra.”

A 15 éves lány öt esztendővel ezelőtt ismerkedett meg a fegyverrel, korábban ugyancsak nem lányos sportágat űzött: karatézott. Ám az nem fogta meg, ellentétben a lőtéren található társasággal és hangulattal. Nem egyedül kezdett ráadásul, hiszen ikertestvére, Zoé is sportlövő. „Sokat számított az, hogy amikor először mentünk a lőtérre, Julcsiék kedvesen fogadtak, megtiszteltetésnek éreztem, hogy ismeretlenül ennyire aranyosak velem.”

Az edző, Miskolczi is jól emlékszik a kezdetekre.

„Zoé a tehetség, Lea pedig a szorgalom, akinek szintén van érzéke a sportághoz. Lea olyan, hogy ha valami nem sikerül, addig csinálja, amíg megy neki.”

Leának sokat számít, hogy edzője jegyzett sportoló is. „Sokkal jobban elhiszem neki, amit mond, hiszen tudja, milyen hibákat követhetek el. Gyakran együtt készülünk, segít, jelzi min változtassak. Azért is örülök annak, hogy Horvátországban harmadik lettem, mert így valamelyest a nyomába léphetek.”

Egyelőre azonban nem gyakran versenyeznek együtt: Miskolczi a túlzott mentális nyomás elkerülése érdekében nem akarja folyamatosan felnőttek között versenyeztetni: „Élje meg a fiatalkorát” – mondta a tréner.

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS