Huller Dániel és Vindics Balázs kiesett 800-on

Huller Dániel és Vindics Balázs kiesett 800 méteren a budapesti atlétikai világbajnokságon kedden.

Huller Dániel
Huller Dániel (k), mellete a jamaicai Navasky Anderson (b), az ausztrál Joseph Deng (j2) és brit Max Burgin (j) a férfi 800 méteres síkfutás előfutamában a budapesti atlétikai világbajnokságon a Nemzeti Atlétikai Központban. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

A tavalyi müncheni Eb-n elődöntős Huller Dániel az előfutamban bátran bekezdett, az élmezőnyben helyezkedett, sőt az első kör végén a második helyen futott. Ezt a pozícióját még fél körön át tartotta, de a célegyenesre fordulva sorra mentek el mellette a többiek. A húszéves futó már nehezebben mozgott, végül 1:47.41 perccel hetedikként ért célba. 

„Hatszáz méterig úgy sikerült futni, ahogy terveztem, de az utolsó 200 méteren sajnos elúszott. Lehet, hogy ezt most elizgultam, de nagyon jól esett, hogy ilyen sok magyar szurkolt értem, és eleve az óriási számomra, hogy itt lehettem a világbajnokságon 22 évesen. Ez nagyon jó tanulópénz volt, akár egy olimpiára, akár a következő világversenyekre” – mondta az MTI-nek Huller Dániel, aki annyira elkészült az erejével, hogy az orvosok támogattak le a pályáról. 

A hét futamból az első három helyezettek mellett további három hely volt kiadó idővel.

Vindics Balázs, aki idén futotta 1:45.91 perces legjobbját, a hetedik, azaz utolsó futamban indult, így pontosan tudhatta, milyen idő kell a továbbjutáshoz. Az idei fedett Eb-n elődöntős esetében ez azt jelentette, hogy meg kell javítania egyéni csúcsát.

Vindics Balázs
Vindics Balázs (j2) a férfi 800 méteres síkfutás előfutamában a budapesti atlétikai világbajnokságon a Nemzeti Atlétikai Központban. Fotó: MTI/Derencsényi István

A mezőny alaposan bekezdett, az újpesti atléta a hatos élboly mögött futott. Az első kör végén egyre jobban befogta őket, majd 600 méternél előrejött egészen a harmadik helyig. Ez azonban korainak bizonyult, a hajrában nem tudta tartani pozícióját, végül ötödik lett 1:47.18 perccel.

„Fantasztikus élmény volt, próbáltam a végén izgalmassá tenni a versenyt, de 100 méterrel a vége előtt szembe jött a valóság. Sajnos, még nem vagyok azon a szinten, amelyen szeretnék”

– értékelt a futam után Vindics Balázs.

Vindics a 35., Huller a 36. helyen végzett a 61 fős mezőnyben.

(MTI)

Takács Boglárka nem jutott döntőbe női 100 méteren

Post Views: 2

JochaPress