Hungarian Baja, motorosok: Francia meló

Tereprali (TR)

2016. augusztus 14. vasárnap, 09:00

Xavier de Soultrait diktálja a tempót a motorosok mezőnyében, legalábbis erre utal, hogy a HunGarian Baja mindkét szombati szakaszán ő volt a leggyorsabb.

A francia tanuló-üzemmódra kapcsolt: azt próbálta elsajátítani, miként lehetne még gyorsabb. És sikerült. „Elsőre veszélyesnek tűnt a csúszós, dobálós pálya, másodszorra azonban már sokkal jobban ment, és ki tudja, mit hoz a holnap…” – nyilatkozta De Soultrait, aki mögött honfitársa, Loic Minaudier érkezett – féktelenül. De szó szerint, mert a második szakaszon nem működött tökéletesen a fékje, ami alaposan megnehezítette a dolgát. Mindent összevetve azonban elégedett volt: „Jó kis napon vagyok túl, nagyon élveztem” – mondta.

Brice Barbier sem volt elégedetlen: azt mondta, a harmadik helynél jobbra nem is nagyon számíthatott egy ilyen erős mezőnyben – az előtte állók profik, miközben ő, a státusát (s nem a tudását) tekintve mégiscsak amatőr.

Az olasz Alex Zanotti elektronikai problémáját megoldotta a szervizcsapat, úgyhogy a szombati második szakaszon újra volt erő a motorjában – ami valóságos felüdülést jelentett. „Jól bírtam fizikailag a szakaszt, a táj gyönyörű, és a szerencse is mellénk állt, mert kisütött a nap” – mondta Zanotti.

Legjobb magyar motorosként Linninger Patrik a 12. helyről várja a folytatást. Elárulta, hogy az első körben nem volt jó a futómű-beállítása, amelyen megpróbáltak változtatni, de nem igazán sikerült – a javítás csak otthon, a műhelyben végezhető el. „A történtek ellenére a második szakasz jobban sikerült, mint az első, valószínűleg bátrabb is voltam. Javítottam az eredményemen, de elégedett még nem vagyok” – mondta Linninger.

A quados mezőnyben vezető Josef Machacek úgy foglalta össze a nap történéseit, hogy: „A pálya nagyon jó, gyors, nekem csak húzni kell a gázt”. Ilyen egyszerű lenne? Ha ő mondja, neki elhisszük.

HUNGARIAN BAJA

Abszolút sorrend 3 szakasz után. Motorosok: 1. Xavier de Soultrait (francia, Yamaha) 3:43:14, 2. Minaudier (francia, Husqvarna) 10:27 p h., 3. Barbier (francia, Suzuki) 16:06 p h., …12. Linninger Patrik (magyar, KTM) 49:31 p h. Quadosok: 1. Josef Machacek (cseh, Yamaha Raptor) 4:03:39, 2. Ventura (olasz, Yamaha) 1:44 p h., 3. Kubiena (cseh, Hawk) 26:41 p h.

Forrás: www.formula.hu – RSS