Húsvét – Michelisz-módra

image

Zöld erdőben jártam, kék ibolyát láttam… – régebben Michelisz Norbi is szavalta ezt a kis népszerű versikét. Habár ezt a hagyományt már nem nagyon tartja meg, nagyon örül neki, ha az ünnepeket ismét családi környezetben töltheti. S hogy mivel is tölti ezt a néhány napot? Norbi most elárulta a Rally Cafénak…
– Hogy teltek az ünnepek?
– Nagyon jól, köszönöm – remélem, Nektek is hasonlóan! Húsvét előtt törekedtem arra, hogy akárcsak a Karácsonyt, ezt az ünnepet is szűk családi körben tudjam eltölteni. Ismét kicsit zsúfoltra sikeredett a program összeállítása, hiszen megint szorosan, két versenyhétvége közé esett az ünnep. Szerencsére volt időm arra, hogy kicsit hazamenjek a szüleimhez, Himesházára. Két-három napot el tudtam úgy tölteni, hogy semmilyen kötelezettségnek nem kellett megfelelnem, csak a szeretteimmel foglalkoztam. Előtte és utána persze akadt munka, rendesen…
– Hogy zajlik nálatok a Húsvét, Michelisz-módra?
– Az ünnepekre, mondhatni, visszaköltözöm néhány napra a gyerekkori szobámba. edesanyám sürög-forog a konyhában, főzi az ünnepi ebédet. Most már nem nagyon szoktam besegíteni otthon a készülődésbe. Régebben még őriztem a hagyományt és jártam locsolni, de a tojásfestés sose volt az én műfajom 🙂 Amíg édesapámmal készülődnek, addig én mindenkit végiglátogatok: barátokat, rokonokat, szomszédokat. A párom, Johanna szüleihez is el szoktunk menni, majd mindketten a saját családunknál töltjük az ünnep hátralevő részét. A hangsúly nálam azon van, hogy minőségi időt tudunk együtt tölteni a szüleimmel, jól esik ilyenkor újra leülni velük, beszélgetni egy nagyot.
– Testvéreddel, Petrával is szoktál ilyenkor találkozni?
– Sajnos nagyon sokszor áll elő az a helyzet, hogy elkerüljük egymást. Petra nagyon sokat dolgozik, így többször volt már rá alkalom, hogy mikor én kimentem egy vasárnapi ebédre, Himesre, akkor neki pont elfoglaltsága volt. Szerencsére nem lakunk olyan messze egymástól Pécsett, így meg tudjuk oldani, testvérek egymás között a találkozókat, s nem feltétlenül megyünk egyszerre haza a szüleinkhez.
– A jól megérdemelt pihenés után most irány Marrakech…
– Így van – mire ezt az interjút majd olvassák a Rally Café olvasói, mi már útban leszünk a WTCC következő állomása felé. Sikerült eleget pihennem, újult energiával töltődtem fel, így maximális erőbedobással indulok a marrakechi futamokra. Az előző versenyekről való időeredményeink bíztatóak voltak, így remélem, hogy minél több bajnoki pontot sikerül begyűjtenem a hétvégén. A jövő hét folyamán pedig tájékoztatlak majd Benneteket a történésekről, tapasztalatokról!