Huszonötödik születésnapját a visszatérésével ünnepli Jakabos Zsuzsanna

Április 3-án ünnepli a ,,mérföldköves” 25. születésnapját Jakabos Zsuzsanna, akinek hol a kivételes úszótudását, hol pedig a filmcsillagokra emlékeztető megjelenését szokták emlegetni.

Tavaly október óta viszont a három olimpiát is megjárt sportoló jövőjéről is okkal esik szó. Egészen pontosan arról, hogy a tavaly őszi vállműtétjéből felépülve mikor térhet vissza a versenymedencébe, és ha ez már megtörtént, vajon milyen reményekkel?
A Telekom Sporthír Szolgálatnak nyilatkozó versenyző – aki éppen tíz éve nyert két aranyérmet a lisszaboni ifjúsági Európa-bajnokságon – mostani helyzetét egy érdekes hasonlattal jellemezte.

,, Valahogy úgy vagyok most, mint az a kislány, akinek az ugróiskolában az első kockába kell visszamennie, hogy újra megpróbálkozhasson a feladat teljesítésével. Dr. Erdélyi Gábor tavaly október 18-án a tatai klinikán alapos munkát végzett, mert a krónikussá vált gyulladásomtól és annak minden kellemetlen tünetétől megszabadított, ennek köszönhetően  pedig ma már nem is érzek fájdalma. Évekig bajlódtam a vállammal, az edzéseken egyre többet, a versenyeken viszont talán azért kevésbé, mert az ottani feladatok teljesítése elvonta a figyelmemet. Tavaly már ott tartottam, hogy akkor is felszisszentem, ha a kabátomat kellett a fogasra felakasztani.”

 Majdnem négy hónapig kellett szüneteltetnie az edzések látogatását. Ennek két következményéről is beszámolt.

,,Attól tartva, hogy felszedek némi felesleget, a szokásosnál kevesebbet ettem, így a versenysúlyomhoz képest le is fogytam 4-5 kilót. Az izmaim látványosan eltűntek rólam, így most az erősítéssel kell a legtöbbet foglalkoznom. Emellett ki is kell lazulnom, mert a leállás hónapjaiban ebből a képességemből is sokat veszítettem. Ez a pillangózásnál okoz még némi gondot. Annak viszont örülhetek, hogy a terhelésekre a szervezetem tökéletesen reagál, a medencében pedig már az is kiderült, hogy a régi reflexek folyamatosan újraélednek, szóval nem felejtettem el úszni.” – folytatta ,,Zsu”, azzal a huncut kiegészítéssel, hogy a sütizésről a diéta hónapjaiban sem mondott le teljesen…

A kínlódás hónapjai, a megkönnyebbülés napja, majd az azt követő türelemjáték hosszú hetei után most egy izgalmas üldözőverseny szereplőjeként készül a közelgő visszatérésére.

,,Április első hétvégéjén, közvetlenül a 25. születésnapom után Grazban próbálom ki először magamat, ahol tavaly ilyenkor is versenyeztem már. Jó az uszoda, a tét nem túl magas, mégis nagyon izgulok, hiszen ez lesz a puding próbája. Remélem, jól megy majd az úszás, biztató jeleket tapasztalhatok. Aztán a hónap végén utazunk majd el az arizonai magaslati edzőtáborba, ahová velünk tart Kapás Boglárka is, aki szintén hosszú kihagyás után tért vissza.”

Szeretne ott lenni az augusztusi berlini Európa-bajnokságon, de csak akkor, ha képes lesz megfelelni a maga és az edzője elvárásainak.

,,A hátrányom tetemes nagyságú, de nem ledolgozhatatlan. A magaslati edzőtábor után több nemzetközi versenyem is lesz, így pontosan fogom tudni, hogy hol tartok. Úgy szeretnék elmenni Berlinbe, hogy a teljesítés megfelelő legyen. Soha nem hagytam még ki négy hónapot, de emiatt a mércét semmiképpen sem fogom alacsonyabbra állítani.”

Tavaly a barcelonai világbajnokságon a 200 pillangón ötödik lett, a két vegyes úszó számban pedig egyaránt hatodik Amúgy lendületből még két világkupa versenyt is bevállalt, aztán már a műtét következett.

,,Jövőre, a soron következő világbajnokságon nagy tervek megvalósítására készülünk Petrov Ivánnal, az edzőmmel, a még nagyobb kihívást pedig a negyedik olimpiai szereplésem jelenti, 2016-ban Rióban” – mondta befejezésül Jakabos Zsuzsanna, a Győri Úszó Sportegyesület versenyzője, aki a városban 2017-ben megrendezésre kerülő Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál ,,Arca”.

Telekom Sporthír Szolgálat – Szalay Péter

 

 

 

 

A cikk olvasása a musz.hu weboldalon.

Megosztás:
Share: